Magányod csöndjén áthatolva
Suttogás ébred, halk neszek,
Éjfélt kongat a toronyóra,
Mint álmos, késő üzenet,
Az idő hömpölyögve múlván
Útjában mindent elragad,
Sok-sok órája, mint a hullám,
Sodorja ifjúságodat.

Szerelmem, fényed nélkül
Ébred a nyári nap,
De végül
Ki veszi számba majd?

Hiába jő a másnap,
Csak elpattan, kiég:
Akárcsak
A szappanbuborék.

Mert semmi se olyan kevés,
És semmi se hull úgy a rögbe,
Mint a földön az esküvés,
Hogy "mindörökre".