Szirten tűnődni ár s dagály felett,
Kószálni erdők árnyas, mély során,
Hol más világ csodái rejlenek,
S halandó láb nem is járt még talán,
Felkúszni bérc járatlan oldalán,
Hol a vadonnak vadja csörtet, és
Lenézni habzó vízesésre, lám:
Ez nem magány, - a Természet mesés
Országával való meghitt beszélgetés.

Bár az éjben érzelem gyúl
S túlhamar megtér a nap,
Nem csatangolunk ezentúl
Holdas ég alatt.

Kardról lehull a hüvely
És a lélekről a mell,
Nem liheghet szűntelen:
A szívnek béke kell.

Az emberszív ilyen: törten is él tovább.

A belém fúródott tüskék arról a fáról vannak, amelyet én ültettem.

A szörnyű az, hogy sem a nőkkel, sem őnélkülük nem élhetünk.

Gyönyörű az úttalan rengeteg,
ujjong lelkem a parton egyedül;
egy társaság van, hol nem szenvedek:
a mély tenger, hol az ár hegedül.
Embert meg nem vetek,
de a természethez vagyok hű.

Elfutni vágyom enmagamtól!
Messzire vinném átkomat,
de sarkon űz egy vad kalandor,
a lét-üszök - a Gondolat.

A nő szíve egy rész az égből.

A Szépség lányai közt nincs
gyönyörűbb ma nekem;
hangod úgy elbüvöl, mint
szerenád a vizen.

Ahogy itt jár-kél, szép, miként
A csillagtüzes éjszaka.
Fénybe árnyat és árnyba fényt
Szűr arca, szeme, mosolya;
Oly szelíden ragyog felénk,
Ahogy a vad nappal soha.

Mi más lenne az öröm, mint örömet szerezni?

El tudod-e fojtani szenvedélyed hangját, kedves? Minél terhesebb és súlyosabb felhők vonulnak az égen, annál vadabbul tör ki a zivatar.

A férfi élete és szerelme kettő, a nőnek élni és szeretni egy.

A nő számára nincsen más, csak egy: mindig szeret, és mindig tönkremegy.