Az embert áthatja az a meggyőződés, hogy a kormány tagjainak legnagyobb boldogsága egybeesik az állampolgárokéval, és hogy az állampolgárok mindig valakik kormányzata alatt állanak, hol ezeké, hol azoké alatt.
Az öregek szörnyű dolgokat mesélnek a háborúról, de hát visszajöttek, különben nem mesélhetnének, ami azt bizonyítja, hogy az ember ép bőrrel is megmenekülhet a háborúból, és csak a pecheseket ölik meg.
Aki meghátrál a kis felelősség elől, az sarokba szorul a nagyok előtt.
Hajlamaink vezetnek bennünket. Hajlam nélkül az ember nem más, mint kérődző, nem is túl felsőbbrendű emlős. Hogy mi erre a bizonyíték? Az állatnak nincs káros szenvedélye.
Élj a lehetőséggel, mert hamar elszáll! Az élet egyharmadában reménykedünk, egyharmadában sajnálkozunk.
A régmúlt boldogság olyan, mint a széthulló test: magán viseli a vonásait annak, ami volt, és ami nem lesz soha többé.
Ha a szellem felszegi a fejét, és a gőg veszélyes lejtőjére akar sodorni, kábítsd el a szellemet!
Végeredményben az orvoslás mesterség, következésképpen éppúgy apostoli küldetés, mint üzlet, és aki meg akar élni, annak lavíroznia kell a kettő között.
Az orvos örök álma, hogy mindig csak egészséges és jó illatú testeket vizsgálhasson.
Minden háborúnak véget kell érnie, és az életben maradt győztesek és legyőzöttek szükségképpen megegyeznek.
A húszéves kor: a nagy bánat igazi ideje, és mivel az első szerelmi bánat védőoltás a szívnek, jöjjön az a bánat minél hamarabb, még akkor is, ha akkor még fájdalmasabb.
Mert amikor a lány inkább a szüleinek engedelmeskedik, mint a szerelemnek, akkor gyenge lábon áll a szerelem: nem győzhet.
A természet oly gazdag leleményességgel bonyolítja életünket, hogy mindig meg fog bennünket hökkenteni!
Minél többen osztoznak a becsületüket sújtó sérelemben, annál kevésbé vetik meg és nevetik ki őket.
Minimális pénz, de mindenképpen pénz kell hozzá, hogy a vallás diadalmaskodjék, mint ahogy a papok is csak teli bendővel tudják hitvallásukat hirdetni, és hitüket meggyőződéssel átforrósítani.