Amikor az ember szeretne kifejezni valamit, bizonyos szenvedések el tudják juttatni olyanfajta reflexióra, hogy így vagy úgy, de képes lesz elfogadni ezt a szenvedését, és megtanul vele élni. Aztán utána pedig átalakítja kreatív energiává.

Egy alkotóművész mindig valamennyire magányosnak érzi magát, mert minden darabjával az ember előre jut, megfogalmaz valamit, és mégis valami még örökösen hiányzik. És ezt a valamit mindig újra és újra keresni kell, ez egyfajta magányossággal, kétellyel, félelemmel jár.

Meg kell tanulnia önmagát szeretnie az embernek ahhoz, hogy eljusson a másikhoz. Senkit nem lehet úgy szeretni, ha valaki önmagát nem szereti.

Bármi táplálhatja a kreativitást, a szüleinkhez való viszonyunk, a fájdalom, egy mozdulat, egy olvasmány, egy film, de a belső erőhöz mindenekelőtt saját magunkkal kell megbarátkoznunk.

Az emberek ragaszkodnak a skatulyáikhoz és nem akarják elhagyni a komfortzónájukat, nem keresik a határaikat. Ez nem jó. Érdemes megtapasztalni új dolgokat.

Gyakran vágják a fejemhez, hogy önmagamtól lopok. Ki mástól lophatnék? Még mindig jobb önmagamtól lopni, mint másoktól. Nem? Az ismétlés az én felfogásomban nem más, mint elmélyülés.

Egy mű mindig fragmentumokból épül, mindig nyitott - egyik eleme a másikból nyílik ki és minden néző mást visz magával az előadásból.

Egy hiteles alkotó nem a változó trendek szerint kreál, hanem azt kutatja, ami számára fontos, abban mélyül el, ami számára termékeny és saját, jellegzetes beszédmódján és színpadi világán dolgozik.

Egy művész nem önmagáról, hanem önmagán keresztül beszél.

A néző nem tanítvány, akivel feltétlenül meg akarok értetni valamit, de ha rezonálni kezd mindaz, amit látott, tovább fog munkálni benne az élmény. Elgondolkodtatja. Hiszek az utórezgésekben, azok az igazán fontosak.

Művészi érettségről vagy művészetről, művészről nem is nagyon lehet beszélni egy bizonyos kor alatt.

Hiszem, hogy egy művész csakis a megélt valóságon keresztül juthat el a helyére.

A hatalomvágy mindent, így a testet, a szellemet és a lelkiséget is szeretné igába dönteni. Állatok nem viseltetnek azzal a brutalitással, amire emberek képesek. Hiszek abban, hogy senki nem örökéletű és senki nem ússza meg büntetlenül. Az élet mindenkit alázatra tanít előbb vagy utóbb.