Az elsőáldozás sok család számára nem kezd semmit és befejez mindent. Ünnepies bizonyságul szolgál arra, hogy a gyermek megszabadult az egyháztól és a paptól. Az élet legszebb napja! Ez a formaság örökössé teszi közöttünk a csókkal való árulást.

Nincs szerelem és nincs barátság, amely ha keresztezi sorsunk, ne hagyna bennünk örökre valamilyen nyomot.

Magányunkban, mélységes biztonságban elkövetett sötét, szörnyű kis cselekedeteink jobban meghatároznak bennünket, mint a nagy bűnök.

Az életét odaadná érte... de az nagyon egyszerű volna, ha csak az életét kellene odaadnia... Senkinek sincs szüksége az életünkre, semmit sem kapni a vérünkért.

Ó, a szív még a halál kapujában is gyötör bennünket, mintha adósunk volna a szenvedély utolsó részletével, és nyomasztó súlyával ránk nehezedik, mikor pedig már úgyis összeroskadunk.

A fiataloknak nincs senkijük, akiknek kiönthetnék a szívüket. Oly ritkán bukkannak a húszévesek olyanra, aki meg is hallgatja, meg is érti őket.

Csodálatos világossággal látott belém; meghatározott; testet öltöttem végre, a tulajdon szememben; éltem, de csak akkor, ha ő is ott volt. És még távollétében is, ha csak rágondoltam.

Az idő, minden szerelem felőrlője, a gyűlöletet lassabban emészti el; de az is kiapad egyszer.

Igazságos lehet ugyanannak az embernek a legellentétesebb megítélése is, ez csak megvilágítás dolga, és egyik megvilágítás sem esik nagyobb súllyal a latba a másiknál.

Nem, ő nem akart fájdalmat okozni neki. Soha nem volt benne ártó szándék. Azt mondja, hogy vergődött, vergődni fog utolsó leheletéig; ahányszor csak kellett, ahányszor csak kell még, megmássza a kapaszkodót, egészen a csúcsig, ahonnan ismét lezuhan, mintha semmi más dolga nem volna az életben - eltépni magát a mélység fenekéről, és visszacsúszni, és újra összeszedni magát, újra meg újra; évekig nem jutott el a tudatáig, hogy ez a sorsa ritmusa.

Az volna az igazi, ha azzal, akit kiválasztottunk, vagy aki bennünket kiválasztott, szüntelen ragyogás lenne az élet, végeszakadatlan pihenés, állati nyugalom. A biztos tudat, hogy van mellettünk valaki, csak a kezünket kell kinyújtanunk érte, valaki, aki egy hangon zeng velünk, alárendelt, és velünk van tele, és akárcsak mi, ő se vágyik máshová. Hogy mindent ellepjen körülöttünk ez a zsibbadtság, amely gúzsba köti az elmét, és meghiúsítja az árulásnak még a gondolatát is.

Ha egyszer elindultunk, az olyan, mintha már meg is érkeztünk volna!

Ez a lélek misztériuma, amit a szenvedély, a bűnös szenvedély is feltár előttünk; és egy egész életnyi mocsok sem homályosíthatja el a szeretett teremtés tündöklését, ha egyszer tündöklőnek mutatja nekünk a szerelem.

Micsoda szamár egy kor ez! Milyen ragályos az ostobaság húszéves korban!

A zene csak azokat egyesíti, akik egyforma szerelemmel szeretik egymást, egyazon fajta szerelemmel, s szerelmük hullámhegye, hullámvölgye egybeesik.