A véletlen a legnagyobb teremtő, amely úgy öleli körül a Földet, akár az ózonpajzs, és még csak ki sincs lyukadva. Reggelente így imádkozom: íme, a véletlen, az én szabadítóm, bízom, és nem félek, mert erősségem ő nékem.
Az ember csak a kevésbé fontos dolgokról dönt az eszével, a sorskérdésekről a közérzete határoz, méghozzá meglepően könnyedén. Az értelemnek nem oszt lapot, hallgatásra ítéli, ahogy szerelem idején is.
A múltat nem lehet megismerni. A történelem szakaszonként dől a sírba, azzal a kihaló nemzedékkel, amelyik létrehozta. Csak mese marad utánuk. Hazug mese!
A hideg érzés igenis létezik. Én így nevezem. Vagy hívjuk inkább kiüresedésnek? Amikor tárggyá válik az ember. Kívül reked az időn, megnyugszik, természetesnek veszi, hogy minden mindegy. Nincs bátorság, nincs gyávaság, beletörődés van, az pedig mindent visz, ugyanakkor meg is könnyíti a dolgodat.
