Szerelmemet halkan ringatta lelkem,
S e lágy bölcsőben vad szörnyet neveltem!

Egy csók! S ettől félni kell?
Eskű, amit közelről súgok el.
Szoros ígéret. Rózsás pont az i-n,
Amit szerelmünk írogat. Kicsiny,
Kedves titok, amit a fül helyett
A szájnak gyón alázatos fejed.
Egy percbe zárt öröklét, mely csodás
Halk hangot ád, mint méhe-zummogás.
Szent áldozás, mely rózsaízű. Hő
Szívünk illatja, szánkon lebegő.
S míg két tüzes csók egymásnak felelget:
Az ajkak szélén ízleljük a lelket!

Mert magamat kigúnyolom, ha kell,
De hogy más mondja, azt nem tűröm el!

Ím földi pályám képe:
Míg lenn maradtam a sötétben, hátul,
Mások kúsztak föl... A gyönyör, az élet,
A hír hő csókja mindig másoké lett!
De most, hogy vár az éjek-éje rám,
Megnyugszom benne.

Egy szóval: csúszó inda-szerepet
Nem vállalok halálomig!... Lehet:
Tölgy nem vagyok, nincs bükk-természetem,
De egyedül növök, ha már magasra nem!