Csöndben ne lépj az éjszakába át,
Szikrázzon vén korod, ha hull a nap.
Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.
Kezdetben volt a szó, a szó, a szó,
Mellyel a fény medreiből szilárdan
Az űr betűje mind kivonható;
És a lélegzet párás medrein
Áradt a szó, a szív előtt kitárva
Élet, halál tulajdonságait.
És nem vesz rajtuk erőt a halál.
Nem hallják immár a sirály jaját
s a parton megtörő hullám zaját;
hol virág lélegzett, fejét virág
nem emeli az erős szélbe már;
bár nincs eszük, s feküsznek mereven,
lényegük általüt a százszorszépeken,
s nap felé tör, amíg csak a nap áll,
és nem vesz rajtuk erőt a halál.