A sors az egyik kezével elvesz, aztán a másikkal meg ad valamit. Ha az ember jó és megérdemli, mindenképpen így van.
Ha az ember kiteljesedik a szakmájában, az elementáris hatással van az önértékelésére, a párkapcsolatára, a gyerekéhez fűződő viszonyára, a világhoz való viszonyára, mindenére, mert a helyén van.
Semmi más nem fontosabb annál, mint hogy az életben azt az egyensúlyt megtaláld, ami neked jó a magánélet meg a munka között, és hogyha ezek néha összefolynak, az egyáltalán nem baj, ha neked az úgy jó.
Bármit csinálunk, elsülhet rosszul is. De nem szabad elhinni, hogy te magad vagy a kudarc. Ahogy a nagy siker sem te vagy, csak akkor meg jól léptél. Menj tovább, ne fürödj benne sokáig.
Léteznek olyan hiányok, amelyek sosem múlnak el, és amelyeket nem lehet semmiféle munkával elmulasztani. Nem is kell. Ezek a hiányok tesznek azzá, aki vagy.
Halálodban nincs hazugság, mindenki úgy hal meg, ahogy élt.
Érezzük, ha fáj valami a másiknak, és általában azt is sejtjük, hogy mi az.
A testvér a legtöbb, amit a gyerekemnek adhatok? Nem. Hanem a feltétel nélküli szeretet.
Mi nők már csak ilyenek vagyunk. Szerelmesek az emberbe, akinek többet látjuk a hátát, mint az elejét, s még azt is elhisszük neki, hogy a Nap forog a Föld körül.