Minden ember nyomorúságán nem tudunk segíteni, de akit Isten elénk vezet, azért felelősek vagyunk. Észreveszem-e azokat, akiken nekem kell segítenem?

Az emberek többsége mindent elhisz, csak ne legyen a Bibliában.

Ebben megyünk tönkre, hogy mindent felírunk és számon tartjuk, és őrizzük, mint fájó, büszke titkot.

Isten nem vágyak nélküli életre akar minket elvezetni, amit a buddhizmus tanít, hanem nemes vágyakkal teli életre.

A hálaadás nagy gyümölcse mindig az, hogy észreveszem azt, aki adta. Az ajándékokról feltekintek az ajándékozóra és kiderül: az életem legnagyobb kincse Ö maga.

Minél inkább titkolt, rejtegetett kívánságokkal él együtt valaki, annál jobban meglátszik a kedélyén. Annál inkább tapasztalnia kell, hogy sok életerőt, energiát szívnak ezek el. Akaratlanul is megrontja a kapcsolatait.

Minden kívánság potenciálisan cselekedet. Mint a tojás is. Ha melengetik, az nem marad tojás, egyszer csak elkezd csipogni és szaladni.

Isten nem azt nézi, ami a szeme előtt van, hanem azt, ami a szívben van... Ha azonban a belsőre figyelünk, a legjobb szent is ítéletre méltó.

A legtöbbször a gőgünk ám az oka a fecsegésnek, mert meg akarjuk játszani a jól értesültet.

Érvényesül-e az igazság akkor, ha csak azt büntetik meg, akit tetten értek, és nyilvánosságra került a bűne? De akik ugyanazt a bűnt elkövették, csak éppen nem érték őket tetten, azokat nem büntetik meg. Érvényesül-e így az igazság?

Az Újszövetség nyelvén szeretni azt jelenti: azt teszem a másikkal, ami neki jó. Nem mindig az a jó, hogy simogatom. Néha az a jó, hogy keményen megfogom és visszarántom valami veszedelem elől.

A szeretet nem érzelgősség, hanem a másik érdekében tett akció.

Azért vádolunk másokat, mert így akarjuk mentegetni magunkat.

Amivel tele van a szívünk, az jön ki a szánkon.

Ha valakinek élő hite van, az kihat a családjára, a környezetére, s végső soron a társadalomra is. A közösségnek jellemformáló, hitet erősítő ereje van.