A Természeti Asszony a gyógyítás batyuját viszi a vállán; abban van minden, amire egy nőnek szüksége lehet a létezéshez és a tudáshoz. Mindenre van orvossága. Meséket és álmokat, szavakat és dalokat, jeleket és szimbólumokat visz magával. Ő a hordozó, de ő a végcél is.

Amikor egy farkasanya megölte halálosan megsebesített kölykét, akkor megtanultam, mi a nehéz szívű könyörület, és hogy lehetővé kell tennünk, hogy a haldoklót megválthassa a halál. A faágakról aláhulló, majd újra visszamászó szőrös hernyóktól megtanultam, mi a céltudatosság. Amikor csiklandozva végigsétáltak karomon, megtudtam, hogyan kel életre a bőr.

Szerencsés vagyok, hogy a Természetben nőhettem fel. A villámcsapás a hirtelen halálra és az élet mulandóságára tanított. Az egérkölykök azt jelentették, hogy a halál keménységét új élet enyhíti. Amikor "indiángyöngyöket", apró rákokat ástam ki az iszapból, megértettem, hogy réges-régóta élnek már itt emberek. Megtanultam, milyen szépen ékesíthetem fel magam, ha fejem tetejére danaida-pillangót ültetek, éjszakai ékszerként szentjánosbogarat viselek, karkötőmül pedig smaragdzöld békák szolgálnak.

Lényünket betölti a vadon utáni vágyódás. A kultúra kevés ellenszert tud nyújtani e sóvárgás leküzdésére. Belénk nevelték, hogy szégyenkezzünk, ha ilyen vágyaink támadnak. Hajunkat hosszúra növesztettük és mögé rejtettük érzéseinket. A vadon Természeti Asszonyának árnya azonban továbbra is ott ólálkodik mögöttünk éjjel és nappal. Nem számít, hol vagyunk.

A lélekből élt életet három dolog különbözteti meg az Ego irányította élettől: az, hogy képesek vagyunk új módokon érzékelni és tanulni; hogy kitartóan végigmegyünk a göröngyös úton; s hogy időt nem kímélve türelmesen megtanuljuk a mély szeretetet.