Ha valaki önmagával harcol, az a baj, hogy akkor is veszít, ha nyer.

A nyelv pontosan felfedi, mit gondolunk az egyedülálló nőkről - mindent elárul az "agglegény" és a "vénlány" közti különbségről. Az agglegények méltóságteljesek. A vénlányoknak viszont bele kell húzniuk, mégpedig gyorsan. A piaci kereslet elárulja a nő értékét: ha egyedülálló, bizonyára nem kell senkinek - akármennyi ideig is tart ez az állapot -, tehát kevésbé kívánatos.

Lenyűgöző, mennyi mondanivalója támad az embernek, amikor igazából egyetlen nagy dolgot fél kimondani: "Ez nem megy."

Mióta azonos a feminizmus a buddhizmussal? Attól, hogy nő vagyok, mi a fenének kellene mindenkihez kedvesnek lennem? És miért kellene a nőknek különösen ügyelniük arra, hogy mindenekfelett "kedvesek" legyenek egymással, és "támogassák" egymást? Őszintén logikátlannak találom ezt a "nővériség"-elképzelést. Senkinek sem adok automatikusan 20 százalék "genitális egyezés alapú bónuszt", csak mert ő is melltartót hord.