Az öröm, alighogy elteltünk vele, nyomban megszokottá válik, és elillan tudatunkból; ezért, hogy a hosszan tartó szabadság emléke nem sokáig örvendeztet, ám a pillanatnyi rabságé mindvégig nyomaszt.
Mindenki annyit ér, amennyit az a dolog ér, amit elérni igyekszik.
Mi felvilágosult emberek, nem hiszünk a babonákban, és állítólag nem fűzünk reményeket a csodákhoz, bár, ha valaki egy kicsit megkaparná a lelkünket, feltétlenül rábukkanna valamire, amit naiv és tudattalan őseinktől örököltünk, s olykor- olykor hideg és számító tudatunkban felcsillan a lehetséges csodához fűzött remény.