A túrázó gépiesen tudja le az órákat és kilométereket, hiszen azok ugyanolyan jellegtelenek, akár a légzés. A nap végén nem gondolja, "Hű, ma megtettem 25 kilométert", mint ahogy azt sem, "Hé, ma nyolcezerszer vettem levegőt". Egyszerűen csinálja, és kész.
A távolság teljesen mást jelent, ha az ember gyalog vág neki a világnak. Az egy kilométer hosszú lesz, a kettő szó szerint tekintélyes, a tíz óriási, az 50 pedig már az elképzelhetetlen határát súrolja. Rájövünk, hogy a világ tágasságát csak a túrázók kis közössége ismeri. A bolygólépték a mi kis titkunk.
Az élet is takarosan egyszerűvé csupaszodik. Az idő elveszíti minden jelentőségét. Ha besötétedik, az ember lefekszik, ha megint kivilágosodik, felkel, minden más csak a kettő közti átmenet. Csodálatos.
A kozmikus háttérsugárzás zavaró hatását egyébként már mindannyian tapasztalhattuk. Amikor a televíziót egy olyan csatornára kapcsoljuk, ahol éppen nincs adás, a képernyőn táncoló jelek közül körülbelül minden századikat az ősrobbanás e távoli utódja okozza. Legközelebb, amikor mérgelődünk, hogy nincs semmi műsor a tévében, jusson eszünkbe, hogy bármikor megnézhetjük viszont a világegyetem születését.