Mit tudtak nékem mondani a világról azok, akik apám házában megfordultak, vagy akikkel az egyetemen nap mint nap találkoztam? Csak azt, amit én is láttam. Semmi újat. Ők is - éppen úgy, mint én - csak a felületet látták a környező életből, de én sejtettem, hogy az élet ennél több, mélyebb, és én szerettem volna ebbe a mélységbe hatolni.

A szerelemébredés nem volt viharos, lassan érett be, mint a késői vetés, de már az első pillanatban éreztem, ismeretségünk nem amolyan futó kaland, hanem valami mélyebb kapcsolat kezdete.

Babits azt írja egyik versében: "Aki halott, megbocsát...", de az élet tanulsága szerint a halottaknak is megbocsátanak.

A gyerek, az nem takarék, ahova naponta beteszed a szeretet filléreit, és az ottan kamatozik. Nem kamatozik. A gyerek elnyeri a szeretetet, azzal táplálja magát. De nem fizet kamatot.

Magadra húznád a fájdalmát, mint a ruhát, de azt nem lehet. Senki szenvedését sem vehetjük magunkra.

Úristen, gondoltam, tulajdonképpen milyen kevés is kell, hogy az ember boldog legyen. Egy megértő szó, egy meleg mosoly, annak felismerése, hogy a másik élőlény is ember, nem is nagy dolgok. De ezeket az apróságokat, sajnos, nem árulják sem a gyógyszertárban, sem a közértben. Ezek olyan nemes árucikkek, amelyeket magunk állítunk elő magunkból.

Az az ember, aki tudatában van az erejének, kerüli a verekedéseket.

Mert én azt mondom, azt mondtam mindig is, nemcsak akkor kell kitartani a férfi mellett, amikor jól mennek a dolgok. Nem, az semmi. Az nem kunszt. Akkor derül ki, hogy mit ér egy asszony, amikor a férfi bajban van.

Ha a múlton rágódunk, nem megyünk előre. Engem az foglalkoztat, mi lesz holnap, és nem az, hogy mi történt negyvenkilencben meg ötvenben.

Az embernek lehet vitája az anyjával. De az anyját nem árulhatja el sohasem. Én mindig utáltam azokat, akik áruba bocsátották az anyjukat. Az én anyám a szülőföldem.

Miért szereti? Ki tudja megmondani? Ő semmi esetre sem. Szereti és ez minden. Már megpróbálta nem szeretni, és akkor elemi erővel törtek fel lelkéből a gyerekkori emlékek, a száján érezte az első csók ízét, izmaiban az első ölelés izgalmát, s maga előtt látta Emőke zavart, kipirult arcát, amikor tízéves korában megesküdött, hogy a felesége lesz.

Ahhoz ugyanis, hogy saját magunk alakítsuk, formáljuk boldogságunkat, bizonyos élettapasztalatra, emberismeretre, ítélőképességre van szükségünk. Egy fiatal, tapasztalatlan lányt könnyű becsapni, könnyű zsákmánya lehet a kalandoroknak... És a valódi boldogság helyett a boldogság illúzióját kapja.

Árendás doktor tréfásan mondta ugyan, de komolyan gondolta, hogy a betegek jelentős hányada hipochonder. Az ilyeneknek nincs társaságuk, nincs barátjuk, nem tudják kibeszélni magukat, így önmagukkal foglalkoznak, és mindenük fájni kezd.

Szeretném tudni, hogy miért csak a Földön alakult ki az élet és a fejlett civilizáció? Szeretném megismerni az ösztönök törvényeit, azt a sok titkot, ami a természetben van, hogyan alakul ki az állatvilágban a jóság és a gonoszság. Nem arra gondolok, hogy az erősebb felfalja a gyengébbet, hanem arra, amikor a gyengébb rafinált gonosz ötlettel elpusztítja a nála látszólag erősebb ellenfelét, s azzal azt bizonyítja, hogy a gyenge is lehet erős.

A honvágy nagyon összetett érzés. Az én honvágyam nemcsak emlékekhez kötődő nosztalgia, van abban más is, például azért szeretnék visszatérni egyszer Magyarországra, hogy elmondhassam azoknak, akik minden törekvésemet elgáncsolták: nézzétek, mégiscsak orvos lettem és amióta az vagyok, több száz ember életét mentettem meg.