Hasonló hasonlót vonz. Ez nem zárja ki azt, hogy nem lehet a másik feltevésnek részben igaza. Nevezetesen, hogy az ellentétek vonzzák egymást.

Akkor sikeres egy házasság, ha van legalább egy-két közös dolog a felekben. Ugyanazt akarják, valamiben közösek, valamiben hasonlítanak. Lehet ez munka, érdeklődési kör, közös gyermekvállalás (mindketten akarnak gyerekeket). Ezek alapvető dolgok, ebből nincs olyan sok, 5-10. Ha ebből egy-kettő hasonlít, akkor már jó az alapja a párkapcsolatnak. Ha nincs, akkor sokkal nehezebb.

Úgy tűnik, mintha a hasonlóság tartósabbá tenné a párkapcsolatot. A különbözőség viszont izgalmasabbá.

A machiavelliánus viselkedés lehet nagyon romboló egy kapcsolatban vagy közösségben, de segítheti is a csoport boldogulását, hatékony működését, ha a vezető érdekei és a csoport érdekei egybeesnek. És ez nem is olyan ritka.

Mindannyiunkkal előfordul, hogy például bizonyos információkat elhallgatunk a másik elől. Ez erkölcsi szempontból megkérdőjelezhető, de van úgy, hogy erősíti a kapcsolatot.

Minden ember lelki alkata összetett: számos személyiségvonás együttes jelenléte és kölcsönhatása jellemzi.

A férfiaknál szinte kizárólag a vonzerő a fontos, a nők viszont a férfi elkötelezettségét illetően a legkritikusabbak. Míg a férfit taszítja a hosszú távú esély, a nők titokban mindig azt keresik.

Az evolúció csak egyetlen valutát fogad el: több lesz-e az adott megváltozott jelleget hordozó személy utódja.

Az intelligencia, a humorérzék, a pozitív személyiség soha nem hátrány.

Mindig azok szedik össze a legtöbb tőkét, akik a legkevésbé önzetlenek.

A legtöbb vallási szabály és szokás esetében sikerült kimutatni, hogy ezek elősegítik az adott kulturális környezethez történő biológiai alkalmazkodást. Hozzájárultak az egyének és a csoportok fennmaradásához azokban a környezeti régiókban, ahol kialakultak és megszilárdultak.

Mindenkiben vannak előítéletek - aki azt állítja, hogy nincsenek, az titkolja -, és ez normális dolog. Jobb, ha látjuk, hogy az emberben természeténél fogva van egy távolságtartás, óvatosság, ambivalencia, néha félelem is az idegenekkel szemben. Jobb, ha tudjuk, hogy ez bennünk van, ez a természetes örökségünk. Jobb, ha tudjuk, hogy mire készüljünk, hogy hogyan tudjuk ezt megszüntetni tanulási folyamatokkal, szocializációs technikákkal. Ez a megoldás, nem struccpolitikával állítani azt, hogy az ember nem ilyen.

Evolúciósan nem adott bennünk - akármilyen szépen is hangozna - az a korlátlan szeretet, hogy omoljunk egymás karjaiba életkor és minden egyéb tekintet nélkül. Nagyon szép szlogen az, hogy az idegen szép, de ezt tanulni kell. Az, hogy az idegenekkel megfelelően bánjunk, megfelelőképpen kezeljük őket, nem egy egyszerű dolog, mert ambivalencia van bennünk velük szemben. Egyszerre van bennünk egy kitárulkozás, hogy jó lenne megismerni a másikat, hogy számunkra valamilyen szempontból ez egy előnyös kapcsolat lehetne, a másik oldalról viszont nem tudjuk, milyen szándékkal jön, tehát van bennünk egy tartózkodás. Ez egy antagonista rendszer két alrendszere: közelítünk is az idegenhez, meg távolítunk is tőle.

Az emberek életében döntő szerepet játszó eseményekben nem annyira a lakóhelyi közelség és a gyakori együttlét számít, sokkal inkább a leszármazás.

Nem létezik általában vett önzetlenség az emberek iránt. Más-más motivációk és lélektani folyamatok irányítják a családtagok, a barátok, az ismerősök és az idegenek iránti altruizmust.