A világnak azokon a gyerekkori lélekföldrajzi tájain, amelyek Isten és ember háta mögött helyezkednek el, valahogy kibogozhatatlan és életre szóló egységben jelennek meg a világ jó és rossz juttatásai.

Gondtalan éltem, elpengettem az időt.
Idő és számadás nyomaszt, és úgy halok meg,
hogy nem tudok időmről számot adni.
Ki tudna számot adni elveszett időről?

Az igazságot sejtelmek, elfelejtett belátások, elfojtott neheztelések, reménnyé hígított bosszúvágyak, hullámzó rokon- és ellenszenvek állják körül, és azok idővel mind az igazság részei akarnak lenni.