A betegség csak úgy "ránk tör". Mintha egy kiszámíthatatlan merénylő sújtana le ránk véletlenszerűen és felfoghatatlanul.

Mint a meleg tenyérben azonnal elolvadó hópihe, a hír is csak akkor számít igazán, amikor először találkozunk vele.

Senkiben sem bízunk annyira, hogy elhiggyük, mindig helyes döntést hoz.

Legbecsesebb nem megújuló erőforrásunk az idő, és ha méltányosan akarunk bánni vele, fontossági sorrendeket kell felállítanunk.

A véletlenek mögött gyakorta még feltáratlan törvényszerűségek lapulnak.

Ha az ember szemtől szembe ül élet és halál uraival, nem viselkedik racionális lényként.

Viselkedésünk minden gyakorlati szempontból véletlenszerűnek tekinthető. Azaz megjósolhatatlan, alkalomszerű, körülírhatatlan, előreláthatatlan és szabálytalan. Ezzel a feltételezéssel csak egyetlen baj van. Hogy alapvetően téves.

Minél alaposabban vesszük szemügyre az emberek cselekvéseit, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy egyszerű, rekonstruálható mintázatokat követnek, amelyeket átfogó törvények uralnak. A kockadobást vagy a tombolát el is felejthetjük mint életünk metaforáit. Gondoljunk magunkra úgy, mint automata vezérlésre kapcsolt, álmodó robotokra, és sokkal közelebb kerülünk az igazsághoz.

Minél függetlenebb egy közösség, annál kevésbé vágyik a magánszférára. Minél inkább szükségünk van családunkra és barátainkra, annál kevésbé engedhetjük meg magunknak a zárkózottság luxusát. Csak Észak-Amerikában és Nyugat-Európában, ahol megélhetésünk alapja kizárólag a pénz, engedhetik meg maguknak az emberek, hogy egyedül legyenek.

A baktériumok nem idegeskednek, ha mikroszkóp alá tesszük őket. A Hold nem perel be, amiért űrhajóval leszállunk a felszínén. Ám egyikünk sem szívesen vetné alá magát olyan durva beavatkozásnak, mint amilyenekkel a baktériumokat vagy a bolygókat vizsgáljuk - abból a célból, hogy mindig mindent tudjunk róluk.

Ma többet tudunk a Jupiterről, mint a saját szomszédunkról. Valóban, előre tudjuk jelezni egy elektron pályáját, ki-be tudunk kapcsolni géneket, képesek vagyunk robotot küldeni a Marsra, ám tanácstalanul tárjuk szét a kezünket, ha olyan jelenségeket kell előre jeleznünk vagy megmagyaráznunk, amelyekről pedig a legtöbbet illene tudnunk, nevezetesen embertársaink cselekedeteit.

Sajnálatos módon a felvilágosodás forradalma megtorpant a természettudományok kapuinál, soha nem érte el azt a területet, amely pedig ma már egyre fontosabbá válik, nevezetesen az egyén és az emberi társadalom működését. Embertársaink viselkedésében a nap mint nap megfigyelhető események sorozata ma éppoly titokzatosnak és érthetetlennek látszik, mint a tizenötödik században a csillagok mozgása.

Minden szabály vagy séma csak annyiban érdekes, amennyiben korábban ismeretlen összefüggéseket világít meg. Newton gravitációs törvényének sem lett volna akkora hatása, ha nem adja meg előre olyan megdöbbentő pontossággal a bolygók, rakéták és műholdak pályáját.

A tisztán véletlenszerű mintázattól való eltéréseket soha nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert messzeható társadalmi és természeti törvényekre utalhatnak.

Akármilyen elbűvölőek is az élet apró részletei, a tudomány kitűnik azzal a ragyogó képességével, hogy az általánost és egyetemest tudja elénk tárni. És az emberi viselkedés tekintetében pontosan ez a célunk: hogy bepillantást nyerjünk az egyetemesbe.