Egyetlen felhő elég, hogy elsötétítse a napot.
A jó tulajdonságok közelről nézve elvesztik fényüket, mert jobban látható a külső kéreg, mint a nagy lelki tartalom.
Az igazi boldogság éltet és reméltet. Amikor kiégnek a vágyak, velük pusztul a boldogság ígérete is. Aki már nem remél, aki már nem kíván, annak félnivalója is akad. Boldogtalan boldogság az övé. Ahol a vágy végződik, ott kezdődik a félelem.
Nagy bajban nincs jobb társ az erős szívnél; ha gyöngeség fogná el, pótolják a közelébe eső szervek. Kisebb a vesződség, ha segíteni tudunk magunkon. Ne adjuk be derekunkat a sorsnak, mert ettől egészen elviselhetetlen lesz. Némelyek keveset tesznek bajaik ellen, és megkétszerezik azokat, mert nem képesek elviselni. Aki már ismeri magát, meggondolással pótolja gyöngeségét: az okos mindent legyőz, még a csillagokat is.
Hallgass a szívedre, főként ha már kipróbáltad. Ne vonakodj követni szavát, mert többnyire a legfontosabb dolgok előhírnöke, igazi házi jós.
Más csodálatát kivívni nagy dolog, szeretetét még nagyobb.
A bölcsnek több haszna van az ellenségeiből, mint az ostobának a barátaiból.
A titok nélküli szív nyitott levél. Ahol mélység van, a titkok is mélyen nyugosznak, mert nagy üregek és öblök vannak, ahol a súlyos dolgok alámerülhetnek. A hallgatás nagy önuralmat követel, s az igazi diadal azé, aki ezen a téren legyőzi magát.
A nagy lelket ugyanaz bátorítja, ami az irigységet porba sújtja.
Aki nem ismeri fel az ostobákat, maga is az.
Semmi sem kíván több tapintatot, mint az igazság. Elmondásához legalább ugyanannyi hozzáértés kell, mint elhallgatásához.
Legyünk, amivé lehetünk, senki sem születik készen.
A rágalom elleni védekezés művészete: nem törődni vele. Harcba szállni vele káros és a legelőnyösebb esetben is hátrányos.
Beszélj figyelmesen. Vetélytársaiddal óvatosságból, a többiekkel illemtudásból. Mindig ráérsz kimondani egy szót, de visszavonni nem.
A párna néma jósnő, és a dolgokra egyet aludni többet ér, mint álmatlanul hánykolódni miattuk.