Miért bíznak meg oly kevéssé egymásban az emberek, miért takarékoskodnak annyira az "igazi" szavakkal? Néhány mondattal néha hatalmas nehézségeket és félreértéseket lehet megoldani!

Ha azt kérdezed, micsoda az Isten, akkor tudok válaszolni: tekints körbe, nézd meg jól a virágokat, a fákat, az állatokat és az embereket, akkor megtudod, micsoda az Isten. Mindaz a csoda, ami él és meghal, ami szaporodik, maga a természet, mind maga az Isten. Mindezt olyannak teremtette, amilyen; nem kell, hogy más elképzelésed legyen róla.

Azt hiszem, Isten azért "beszél hozzám saját magamon keresztül", mert mielőtt az embereket kiküldi a világba, mindenkinek ad egy darabkát önmagából. Ez az a darabka, mely az emberben megkülönbözteti a jót és a rosszat, és amely megválaszolja kérdéseiket. Ez a darabka éppen úgy a természethez tartozik, mint a virágok növekedése és a madarak éneke.

Tényleg minden emberben van igazságérzet? Mi a helyzet akkor a bűnözőkkel? Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy bennük is megvan, de ezeknél az embereknél a vágyak szép lassan legyőzik a jogérzéket, így a szenvedély erősebb bennük, mint az igazság iránti érzék.

A háború mindig tovább tart, mint az emberek hiszik.

Az emberek minden háború után azt mondják, soha többé, olyan rettenetes volt ez az egész, mindenáron el kell kerülni, hogy megismétlődjön, és aztán az emberek mégis harcba fognak egymás ellen, nem lesz ez másként soha, amíg ember él a földön, mindig veszekedni fognak, s ha beköszönt a béke, majd újra csak a veszekedést fogják keresni.

Állandóan keresem a módját, hogyan lehetnék olyan, amilyen lenni szeretnék, és lennék is, ha... nem volnának mások is a világon.

Az idősebbeknek mindenről megvan a véleményük s mindig tudják, hogyan cselekedjenek. Nekünk sokkal nehezebb kitartani a nézeteink mellett olyan időkben, amikor minden idealizmust a sárba taposnak és kipusztítanak, amikor az embereknek csak a legvisszataszítóbb tulajdonságait látjuk, s megrendül az igazságba, a jogba és Istenbe vetett hitünk.

Nem egykönnyen törnek majd meg azok a csapások, amiket minden embernek el kell viselnie.

Fő, hogy az emberek megbecsüljék egymást és tiszta legyen a lelkiismeretük. Milyen jók lennének, ha esténként, lefekvés előtt végiggondolnák az aznapi eseményeket, s pontosan megállapítanák, hogy mit cselekedtek jól és mit rosszul. Mindennap akaratlanul is elhatároznák, hogy megjavulnak s ennek egy idő múlva valószínűleg meg is lenne az eredménye. Ezt a módszert mindenki kipróbálhatja, nem kerül semmibe és igazán hasznos. Mert tanulja meg az, aki még nem tudja: "Hatalmas erő a tiszta lelkiismeret!!"

Élünk anélkül, hogy tudnánk, miért és minek. Mindnyájan élünk, s az a célunk, hogy boldogok legyünk. Mindnyájan élünk, különbözőképpen és mégis egyformán.

A közmondáshoz tartom magam: nevess mindenen, ne törődj semmivel! Igaz, hogy ez önzés, de annak, akit magára hagytak, ez az egyetlen megoldás.

Nem hiszem, hogy a háború csak az uralkodók, a nagyfejűek és a kapitalisták bűne. Nem bizony. A kisember is hajlandó harcolni. Ha nem így volna, már régen fellázadtak volna ellene! Úgy látszik, az emberben benne él a pusztítás és öldöklés ösztöne, a gyilkolás és tombolás vágya.

Szüleink talán már elfelejtették, hogy ők is voltak fiatalok? Ez annál is valószínűbb, mert ha tréfálunk, komolyan néznek reánk és nevetnek, ha komolyak vagyunk.

Mindig marad valami szép, a természet, a napsugár, a gondolat szabadsága, amikért élni érdemes. Erre kell felfigyelni, akkor újra magunkra és Istenre találunk, és meglesz a lelki nyugalmunk. És aki maga boldog, az másokat is boldogít. Akiben bátorság van és önbizalom, az nem pusztul el a bajban.