Az érzelgős emberek már csak ilyenek: mindig a másik ember nyakába zúdítják a problémáikat.

Egy dolog ránézni egy pasira, és azt mondani: nem rossz. De nem kell mindjárt fülig bele is esni. Különben az embert folyton ide-oda dobálná az élet, valahányszor a véletlen az útjába sodor egy jóképű fickót.

Nem állítom, hogy a vakság gyanakvóvá tett: nem a megfelelő szó rá. De míg a látók egyszerűen elfogadják azt, ami kézenfekvőnek tűnik, én inkább találgatok, okoskodom és szabadjára engedem a képzeletemet.

Az emberek állati hülyeségekre képesek a szerelemért.

Pontosan nem tudom, miért, de megtanultam, hogy kapaszkodni kell a reménybe, még ha esztelenségnek tűnik is, függetlenül attól, hogy hogyan vagy mikor bukkan fel. Még akkor is, ha a remény nem több, mint egy kifakult fénykép egy gyönyörű lányról, akit alig ismerek.

A látás igen meggyőző dolog. Ha látunk valamit, nem kételkedünk benne, hogy igaz. Ránézünk és azonnal tudjuk, mi az, tudjuk, hogy ez a valóság. Abszolút, teljes bizonysággal. Nem kell hozzá sokféle magyarázat. Nem kell hozzá találgatás.

A holdfényben csókolóztak - vágyakozástól, félelemtől kétségbeesetten, könnyeik összefolytak, de azután a világ is lassan eltűnt körülöttük.