Vannak olyan helyzetek, amelyeket csak ösztöneink fognak fel, de értelmünk nem tud rájuk magyarázatot adni.

A szűkölködés meg a nyomor rokon fogalmak, közöttük azonban egy egész világ terül el.

A hallgatólagos megegyezés értelmében, amelyre a családok belső fegyelme épül, az anya csak akkor tarthatja meg a tekintélyét nagylánya előtt, ha példaképpen áll előtte, a bölcsesség és a tökéletesség megtestesítője gyanánt.

Mindenkinek megvannak a saját szempontjai, amelyek megakadályozzák, hogy észrevegyék a másokét is.

A sokat szenvedett szív számára olyan az öröm, mint a naptól szikkadt talajnak a harmat: szív és föld mohón issza be a jótékony cseppeket, de külsejük nem árul el semmit.

Bármennyire megedzett is bennünket a veszedelem, akármennyire elkészültünk is rá, mégis mindig ráébredünk szívünk dobogásáról és testünk remegéséről, hogy milyen hatalmas különbség van az álom és valóság, a terv és a kivitele között.

Aki bolondok között él, annak le kell szolgálnia a bolondság inaséveit is.

Két tekintet van: a testé meg a léleké. A testi szem néha feledhet, de a lélek szeme örökké emlékezik.

A gazdagság egy bizonyos fokán túl már csak a fölösleget lehet nélkülözhetetlennek tekinteni.

A szenvedélyek mélyén, a gyönyörön túl mindig meghúzódik egy kis lelkifurdalás.

Minden olyan lépésünk, amelyet az életben teszünk, ahhoz az úthoz hasonlít, amelyet a csúszó-mászó féreg tesz meg a homokban: barázdát hagy maga után.

Minden kissé erélyes cselekedet után a lelkiismeret ment fel bennünket, mivel ezer kitűnő mentséget kínál fel nekünk, amelyeket egyedül saját magunk bírálunk el. És ezek a mentségek, bármilyen kitűnőek is arra, hogy nyugodt álmunkat biztosítsák, a törvényszék előtt talán még arra sem volnának elegendőek, hogy mentsék az életünket.

Tudod, hogy soha nem hagylak el. Nem a fa hagyja el a virágot, hanem a virág válik le a fáról.

Tégy úgy, mintha becsülnéd magad, és becsülni fognak mások is.

Sohasem beszéltek arról, hogy szeretik egymást. Úgy nőttek fel egymás mellett, mint két fa, amelynek gyökérzete közös talajban, ágazata a levegőben, illata az égben keveredik össze. Csak az a vágyuk volt közös, hogy inkább választották volna a halált, mint azt, hogy akár egy napra is elváljanak egymástól.