A pénz olyan, mint a nő, akkor érzi leginkább az ember, hogy szerette és mily mértékben szerette, midőn elfordul tőle.

Az örök próbálkozás pedig a legszebb és legnagyobb isteni kegy, amely egy gondolkodónak, egy orvosnak vagy bármely halandó embernek megadatik. Az az ember, aki egész életében próbálkozik, értelmes életet él.

A boldogtalanok végső öröme a hallgatás; eszébe ne jusson elárulni, bárkinek is, ha fáj valamije, mert a kíváncsiság úgy habzsolja könnyeinket, mint a szarvas vérét a legyek.

Az ember nem arra gondol, amire szeretne, hanem ami eszébe jut.

Minden ember alkotta dologban, még a rosszakban is, van valami harmónia: - az idő, ez az ember és Isten közötti közvetítő, letompítja az éleket, és lehetővé teszi az átmenetet a fájdalom és a mosoly közt.

Vajon erősebb, nemesebb-e az a lélek, amely a maga puhácska, védett kis otthonában, távol a kísértésektől, megőrzi ártatlanságát, mint az, aki magára hagyatottan, ezerszer megkísértve, meg tud tisztulni bűneitől?

A képzeletnek angyal- és villámröpte van: átszel tengereket, melyeken majdnem hajótörést szenvedtünk, sötét mélységeket, ábrándjaink elnyelőit, s örvényeket, melyekbe boldogságunk fulladt bele.

Az eksztázis hasonlít az emlékezésre. Az eksztázis lényegében a lélek emlékezete, amikor visszagondol a mennyországra.

Mindig a mások pénze a legjobb üzlet.

Vannak olyan pillanatok ebben a szomorú életben, amikor vétkeznünk kell, hogy megakadályozzuk a bűnt.

Szeretem titokban tartani azt, amit közmegegyezéssel jó cselekedetnek hívnak.

A kelepce csak mosolyra fakasztja azt, aki lát a sötétben, szembeszáll az elemekkel, és legyőzi a halált.

Minden emberi bölcsesség belefér e szavakba: "Várni és remélni!"

Az elcsüggedt lelkek sajátja, hogy mindent gyászos színben látnak. A lélek maga rajzolja meg a szemhatárt.

Azok a barátaink, akiket elveszítettünk, nem a földben pihennek, hanem bent lakoznak a szívünkben.