A kikényszerített tiszteletben mindig félelem van.

A kisgyerekeknek nagyobb szükségük van a szeretetre, mint amennyire ők maguk szeretnek.

A fegyelmezett otthonokban a gyerekeknek nincsenek jogaik. Az elkényeztetett otthonokban mindenhez van joguk. Márpedig a jó otthon az, ahol szülőknek és gyerekeknek egyenlő jogaik vannak. És ugyanez vonatkozik az iskolára is.

Jó, ha az ember kellő humorral viseltet saját fontosságát avagy jelentéktelenségét illetően.

Az alkotó emberek megtanulják, amit meg akarnak tanulni, hogy rendelkezzenek az eredetiségükhöz és zsenialitásukhoz szükséges eszközökkel. Nem tudhatjuk, mennyi kreativitást öl meg az iskola a tanulást előtérbe helyező tantermekben.

Nem kényszeríthetjük rá a gyerekeket arra, hogy zenét vagy bármi mást tanuljanak anélkül, hogy bizonyos fokig akarat nélküli felnőttekké változtatnánk át őket. Olyanokká formáljuk őket, akikre ennek a társadalomnak szüksége van: akik elfogadják a status quót, engedelmesen ücsörögnek a sivár irodaasztalok mellett, nap mint nap felszállnak a fél kilences HÉV-re - röviden szólva, egy olyan társadalomnak, amelyet az ijedt kisember - a halálra rémült konformista - hordoz ütött-kopott vállán.

A gyereknek az a dolga, hogy a saját életét élje - nem pedig azt az életet, amit aggódó szülei szerint kellene élnie, sem pedig azt, ami megfelel az oktató céljainak, aki azt gondolja, hogy ő tudja a legjobban, mi kell a gyereknek. Ha a szülők állandóan beleavatkoznak a gyerek életébe és folyton irányítják, csak robotokat nevelnek.

Nem hunyhatod be a szemed. Harcolj a világ bajai ellen, de ne az erkölcsi tanítás vagy a büntetés kábítószerével, hanem természetes eszközökkel - az elfogadással, kedvességgel, toleranciával.

Az emberiség akkor gyógyulhatna ki a bajaiból, ha megszabadulna a kényszerítő családtól, a fegyelmező iskolától és az életellenes vallásoktól.

Az ember sohasem csak önmaga: inkább kombinációja mindazoknak, akikkel valaha dolga volt.