A négy szörnyű ellenség: a kételkedés, a félelem, a gőg és az érzékiség.
A tanár alapjában véve arra is tanítani akar, ami kívül esik tantárgyának keretein. Erkölcs, elvhűség, világnézet - mindegy, minek nevezzük.
Számomra elég, ha egy ember hajlandó odaadni az életét azért, amiben hisz. Még ha ezek gyerekes álmok is.
Mindenkinek világosan tudnia kell, hogy nem sokat ér. Valóban csak az ér valamit, aki ezt tudja.
A titok ajtaját nem olyan nehéz kinyitni, mint ahogyan azt az emberek gondolják. Ellenkezőleg, az a szörnyű, milyen nehéz bezárni.
Tetteinket a képességeink szabják meg. Képességeink kritériuma a tett. Ebből a boszorkánykörből sohasem tudunk kitörni. Ezért irracionális egész életünk.
A megelégedettséghez nem elég az anyagi igények csökkentése. Ha békében akarunk élni, szellemi igényeinket is csökkenteni kell.
Gőg, kétkedés és szenvedély: háromezer év óta ez minden bűnnek - és talán minden erénynek - forrása.
Önmagunkat nehezebb védeni, mint másokat. Aki nem hiszi, nézze meg az ügyvédeket.
Nincsen öröm üröm nélkül, nincs béke apátia nélkül.
Eszméinket, amelyekre az életben szükségünk van, talán háromezer évvel ezelőttről hoztuk magunkkal. A mi ténykedésünk kimerül abban, hogy fel-felszítjuk a régi parazsat.
Senki se tiltakozik a bálványrombolás ellen. Az ellen se tiltakozik senki, hogy őt magát piedesztálra emeljék. De a legmagasabb kegyben az részesült, aki nyugodtan tud megülni a piedesztálon, az ilyen ember pedig vagy balga, vagy csirkefogó, vagy hős.
Legszívesebben azzal dicsekszünk, ami hiányzik belőlünk.
A legbölcsebben az él, aki megveti kora erkölcseit, míg ő maga azok szerint él.
Részben azért szeretjük a természetet, mert nem gyűlöl bennünket, és nem is féltékeny ránk.