Az irodalomban megvan a hit minden eleme: a komolyság, a belső történésekre való koncentráció, a dallam és a lélek rejtett mélységeivel való érintkezés.

Az író, ha valóban író, önmagából kiindulva és legtöbbször önmagáról ír, és ha a szavai jelentenek valamit, az csupán azért lehetséges, mert hű önmagához, a saját hangjához és ritmusához. A tartalom, a téma az írás mellékterméke, nem pedig a lényege.

A múlt pusztán nyersanyag az irodalom számára. Az irodalom maradandó jelen, nem újságírói értelemben, hanem abban az értelemben, hogy megkísérli a múltat az aktuális jelenbe emelni.

Az író a törzs kollektív emlékezete.

Az egyetem fontos tanintézmény, de nem az írók iskolája. Az irodalmat belső elmélkedés vagy lelki rokonokkal való társalgás révén sajátítja el az ember.