Csillagunk a hideg Hold. Lelni
Se lehet csillagot hidegebbet,
De bennünk ősz hajak, csorba dalok
Szeretnek és forrva szeretnek.
Senki sem érti, mert sohse volt ez
S szomoru palástunk elnyúlva kacag,
De meztelen előnk csillogva az éjben
Egyen, nagyon, új és új ájulással,
Egyen, nagyon, örökre összetapad.

Nagy az én bűnöm: a lelkem.
Bűnöm, hogy messze látok és merek.

Hogy volt? Mindegy. Fáradt a vérem,
Imádom a fényt, lángot, meleget,
Keresek egy csodát, egy titkot,
Egy álmot. S nem tudom, mit keresek.

Mosom kezeim, szűz Pilátus,
Felejtek, jaj és megbocsátok,
Csók, pénz, hit, bűn nem várok rátok,
De nem várok már magamra sem.

Aki él, az mind, mind örüljön,
Mert az Élet mindenkinek
Kivételes, szent örömül jön.

Őszi éjben, őszi délben,
Óh, be könnyű
Sírva, sírva leborulni.

Könnyel mázolom be arcát,
Szemöldökét vérrel festem,
Sóhajt tűzök a hajába.
Könnyel mázolom be arcát.

Az emberi csók egyszerű üzenetváltás, s az ember néha nagyon szomorú üzenetet kap.

Valahányszor igazán magunkra találunk: gyermekek vagyunk.

A gondolat könyörtelen és feltartóztathatatlan erő.

Nem fogok dühöngeni: filozofálni fogok. Ebben az országban annyira úr a hülyeség, hogy itt már csak filozofálni lehet.

Az élet a csodáké, a sorsé, s megrendülni nem szabad sem az életen, sem a csodákon, sem a sorson.

Hiszen a bűn mindig egy jajkiáltás
A Sors felé, hogy mért nem marad
Az ember mindig tiszta s szabad,
Vadba beoltott, nemes rózsa-szem.

Igazságért küzdök, tudom, hogy hiába,
De ha harcba szólít szivem minden vágya,
Mit tehetek róla? Tán az örök végzet
Rótta rám e kínos, bús kötelességet.

Mit tagadjam? - siratom és szeretem
Mit tagadjam? - talán ez az igazi
S ez is oktalan, de legszebb szerelem.