A megfelelő dal vagy a megfelelő szeretet az egész világot megváltoztathatja, na persze a megfelelő ember számára.

A tragédiák bizonyos fajta amnéziát okozhatnak, de az emlékek idővel rendszerint visszatérnek.

Szeretni talán annyit tesz, hogy nincs elveszve az ember.

Valahol a lélek tárházában minden megőrződik, és míg az emlékezés korlátozott lehet, a múlt mindig megtalálja a módját, hogy jelentkezzen.

Az igaz barátok nem tartogatnak titkokat egymás előtt, csak meglepetéseket későbbre.

Úgy látszik, a kapcsolatok külön életet élnek, és nem törődnek előzményekkel, tervekkel vagy szükségszerűséggel. Bosszantó. De egyben ajándék is, sőt, öröm.

Minden leheletnyi kép és suttogás egy kis ablak, melyen át rálátást nyerhetsz természetünk egy-egy szeletére.

Nem bízhatunk valakiben, akiről nem hisszük el, hogy szeret.

Van, amikor a csend hangosabban beszél, és a legnagyobb vigaszt az nyújtja, ha valaki csak ott van mellettünk.

A megértés a megtapasztalásból és a kapcsolatból fakad.

Én vagyok az, akinek az irántad való szeretetét nincs hatalmadban megváltoztatni; és én vagyok az, akiben bízhatsz. Én vagyok a hang a szélben, a mosoly a holdban, az életet felüdítő víz. Én vagyok a közönséges szél, ami meglepetésként ér, és maga a lélegzeted is. Tűz és harag vagyok mindennel szemben, amit elhiszel, és ami nem az Igazság, ami fájdalmat okoz neked, és megakadályozza, hogy szabad legyél.

A szeretet sosem ítél el azért, mert eltévedtél, de a szeretet nem is hagy ott egyedül, bár arra soha nem fog kényszeríteni, hogy előjöjj a búvóhelyedről.

Az ismeret sokrétű. Még saját lelkünket is alig értjük, amíg a lepel fel nem lebben, és elő nem jövünk a rejtekünkből.

A fájdalom, a veszteség és végül az elhagyatottság külön-külön is kegyetlen hajcsárok, együtt pedig csaknem elviselhetetlen pusztítóvá válnak.

A lélek belső háza pompázatos, de törékeny; ha árulás vagy hazugság kerül a falba és az alapba, elképzelhetetlen irányokba mozdul el.