Az ésszerűség nem más, mint maga az ész. Az érzés gyakran a lelkiismeret. Az egyik az emberből, a másik fölülről jön. Ezért az érzésben kevesebb a világosság, de több az erő. S mégis, micsoda erő van a szigorú észben.
Micsoda csatatér az emberi lélek! Kényre-kedvre ki vagyunk szolgáltatva gondolatainknak, ezeknek az isteneknek, ezeknek a szörnyeknek, ezeknek az óriásoknak. Ezek a hadakozó szörnyetegek néha agyontiporják az emberi lelket.
Mi sem hasonlít annyira az emberi lélekhez, mint a méh. Virágról virágra száll, ahogy a gondolat száll csillagról csillagra, és úgy gyűjti a mézet, ahogy az emberi lélek gyűjti a világosságot.
Az anyákban van valami, ami alatta marad, és ami fölébe is emelkedik a józan észnek. Az anyának ösztöne van. A teremtés végtelen és kiszámíthatatlan akarata él benne, és vezérli tetteit. Éleslátással teljes elvakultság.
Az anyaság érzése nem magyarázható, nem is lehet vitába szállni vele. Az anyát éppen az teszi fenségessé, hogy bizonyos fokig valami állati is van benne. Az anyai ösztön istenien állati. Az anya már nem asszony, hanem nőstény.
A történelemnek megvan a maga igazsága, a legendának is megvan a magáé. A legendák valósága más természetű, mint a történelem valósága. A legendák igazságai olyan mesékből fakadnak, melyekből valóság lesz. Egyébként a történelemnek és a legendának ugyanaz a célja: megmutatni a pillanatnyi emberben az örök embert.
Olyan vagyok, mint az óceán, nálam is megvan a dagály és az apály órája; apálykor láthatók szennyes mélyeim, de amikor a tenger vize visszaáramlik, csak a hullámaimat látni.
Ugye, gondolsz rám? Hiszen oly szomorú a halál, ha az emberrel nem gondolnak többé! Néha rossz voltam, nézzétek el. Tudom, ha a jó Isten akarná, boldogok lehetnénk, hisz oly kevés kell nekünk.