Senki sem tud jobbat írni az első bekezdésnél, ezt azóta tudom, hogy végigolvastam az Anna Kareninát.

Az a rettenetes a gyerekkorban, hogy az idő furcsa, ragacsos masszává válik. Ez engem nagyon idegesít. Én a pontosság embere vagyok.

A gyerekkor, az egészen más. Van egy csomó nagyon fontos dolog, amire az istennek nem tudunk emlékezni, és egy rakás jelentéktelen semmiség, ami viszont nem megy ki a fejünkből.

Minden gyereknek vizelet- és száraznyál-szaga van, így rohangálnak állandóan az amúgy is kétségbeejtően forró, lapos, alacsony valóságtartalmú utcákon.

A gyerekként eltöltött létnek is vannak minőségbeli fokozatai, melyeket leginkább a felnőttek kommentárjai jeleznek a bimbózó elme felé. Mert a felnőtteknek (és csak most értem meg, miért) megvan az a csodás képességük, hogy ne vegyék figyelembe, ha épp az a gyerek ólálkodik a közelben, akiről egy különösen kínos beszélgetés folyik. "Ebből soha nem lesz semmi." "A jegyei rosszabbak, mint az apjának voltak ennyi idős korában, pedig az is hülye, mint egy lánctalpas." "Remélem, a gyárba még felveszik, csak ne kéne annyit járatni iskolába." Vagy ennek a tökéletes ellenkezője, az eljövendő dicsőség megelőlegezett himnuszai, az elégedettség szociális böffentései, a szülői kannibálszeretet iszonyatos megnyilvánulásai, melyek, ha lehet, még nyomasztóbb súlyt helyeznek az áldozat vállára. Amennyiben képes vagy felmérni a léted által okozott károkat, mindennap azzal a vidám érzéssel ugorhatsz neki reggeleidnek, hogy téged senki nem akar, de ha már itt vagy, teljesítened kellene valamiféle homályos elvárásokat, amire viszont létednél fogva képtelen vagy. De ha tehetséges gyerek vagy megértő szülőkkel, a legrosszabb a helyzet. Az életed folytonos és szüntelen bizonyítás, hogy igenis méltó vagy arra a szeretetre és elismerésre, amit kapsz, és minden apró melléfogás, minden hiba ezerszeres nagyításban látszik. Aki ebbe a kategóriába esik, az előbb-utóbb összeroppan. Ha szerencséje van, még gyerekkorában.

Semmi sem olyan jó, mint egy regény első bekezdése. Az első bekezdés még tele van reménnyel, az utolsó viszont már csak lemondással.

Egy nyaraláson nem lehet elkésni, ez a nyaralás lényege: felszámolja az időt. A nyaralás alatt nem öregszünk. A nyaralás alatt nem telik az élet, csak gazdagszik; minden egy pillanatra vagy sok, egymást követő pillanatra megáll, mi pedig élvezhetjük a megállított időt.

Mindenki annyit ér, amennyiért megdolgozik, és amennyi tehetsége van. A tehetség, a kitartás és a szerencse szorzata a siker.

A világ körkörös mozgás; bármi üldöz, egyszer úgyis utolér.

Az utazás soha nem végződik jól. Bárki, aki gondolkodik azon, hogy befizet az útra, ezzel számoljon. Az, hogy mégis elégedettek leszünk-e az utazás végével, csak attól függ, mennyire vagyunk elégedettek az életünkkel. Minél jobban élvezzük azt, amink van, annál kevésbé fog tetszeni, amit az út végén tapasztalunk.

Minden hivatal neve valójában ugyanazt takarja: a gépezet akaratát.

Azt hiszem, jó dolog gödörbe születni. Az hasonlít legjobban az élethez.

A halottak nem próbálnak semmit kifejezni, a testük az üresség eszköze.

A művészet természeténél fogva valami olyat próbál megragadni, ami megragadhatatlan. Az ember minden műalkotással eszközt teremt, hogy kifejezzen valamit, egyetlen dolgot, amiről a művészet eredetileg szól.

Mivel a művésznek az anyagot kell formálnia, hogy az közvetítsen valamit, a lényegi dolog artikulációja nem lehet tiszta, mert túlságosan is az előtérbe tolakszik a közvetítőanyag elsődleges természete.