A mi alkotmányunk kimondja a dolgozóknak a jogot a továbbtanulásra. De ... vannak olyan rétegek, akik nehezen tudnak élni e jogukkal, mert körülményeik nem engedik. Biztosítsuk számukra a körülményeket, hogy biztosíthassuk a jogokat. Nem egyenlő jogilag az az ember, aki műveltség, neveltetési körülmények korlátai miatt egyenlőtlennek érzi magát a tanult, művelt emberrel. Alföldi tanyáink, városszéleink, falvaink fiait csak úgy tehetjük egyenlő jogúvá, ha a közművelődésben egyenlő esélyekkel indítjuk őket.

Aki voltam, milyen messze van tőlem!
S aki leszek, az már milyen közel.
Már utolér, mellém lép, támogat,
és átölel.

Süvítnek napjaink, a forró s őrtüzek,
- valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
- s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
- s valamit minden csókban elmulasztunk.

Csodafád vagyok,
ha rádgondolok - virágzom.

Fájó, nehéz az olyan szerelem,
amit nemcsak a nyers élvezet éltet:
melynek kevés, ha a test meztelen,
s fogasra dobva kinn marad a lélek.

Hajamban mennyi csók illata fészkel,
mint rozs tövén a fürj-sírású szél,
szememben szomjas vágyak nyája térdel
szerelmed kóborló vizeinél.

Ha itt nem találsz, keress meg ott.
Újra kell kezdeni mindent,
minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
minden szerelmet újra kibontani.

Még nem hiszem, hogy ne lehetett volna
élni: - lehetetlent ostromolva,
hát próbálom önvesztő szerelemben
mi együtt - nem lett volna lehetetlen.

Már összeroskadsz, - végre mondd:
mit is akarsz hát, te bolond?
Ki biztatott e sorsra itt,
hogy szívedet rohamra vidd,
és kitárt mellel odaállj,
hol a veszély szíven talál?
Honnan vetted rá a jogot,
ki volt, ki felhatalmazott,
hogy érte és a neviben
egy szót is szóljál? - Senki sem!

Várom, hogy visszatérj,
szótlan szemembe nézz,
mosolyogj szomorún:
- Semmi az egész!

Szívem alatt ragyogsz. A csillagok csipkéje
remeg az ablakon. Érzed? Ez itt
a szív állandóan üres edénye,
pedig örökké csak merít, merít.

Mert nincs határa semminek,
a van, nincs fojtva ölelik
egymást; - ha dobban a szíved,
mindig meg is hal egy kicsit.
A van, a nincs két végű hinta,
és lengő hinta minden itt:
- ez mélybe dönt, szállni tanítva,
az zuhantat, míg felröpít.
Ha öröm hív - már vár a kín,
- a hinta egyre fel le száll,
ha égben vagy, lenn pokol int,
s ha mélyben - fentről fénysugár.

Naponkint elbukom magammal küzdve,
gyönge vagyok s hatalmas:
legyőzöm önmagam és vétkezem, - a bűntudat
szívemben hideg kardvas.
Pálcát török magam fölött és szánom,
felmentem magam hányszor.

Ordítanék utánad, de hiába:
oly néma vagyok, béna, mint az állat,
és mint a kő, mely megütött, s utána
ha belerúgsz, még felvérzi a lábad.

Jó a Földön.
És mindenütt jó, ahol élni kell.
Mindenütt van, mi bánattal eltöltsön,
s ami egy életet megérdemel.