Annyi ember nem meri elmondani a másiknak, hogy szereti, mert fél, hogy a másik megijed, és elmenekül. Pedig ha emiatt valaki menekülőre fogja, akkor jobb is, ha elmegy.
Amikor már olyan nagy a baj, hogy az ember egyedül nem boldogul, akkor segítséget kell kérni. De néha az is elég, ha nagyot beszélgetünk a barátnőnkkel.
Annál nagyobb szabadság nincs, mint amikor az ember a saját életének a rendezője.
Jó, ha az ember képes kiadni magából bármilyen módon az érzéseit egy nehéz időszak után. Vannak emberek, akik egyáltalán nem tudnak a lélekről beszélgetni, nincs is kivel beszélgetniük. Ilyenkor jön az, hogy valamilyen módon ki kell adni azt magadból. Ha csak saját magadnak leírod egy füzetbe, hogy éppen ma mi történt, az milyen reakciókat váltott ki belőled, és te azt hogyan igyekszel feldolgozni, az már segíthet.
Szeretem a reggelt, mert minden új nap két kézzel ölel át,
Hogy melletted kelek fel, szeretem a kávé illatát.
Harmatcseppek a kertben dúdolják a rádió dalát,
Nap szeme hunyorog az égen, búcsúztatja az éjszakát.
A testvéri kötelék szerintem erősebb mindennél, még a szülő-gyerek kapcsolaton is túltesz.
Ahol fény van, ott megjelenik a sötétség is. Ez így van rendjén, bármennyire is fájdalmas.
Buta a vágy és még butább a kérdés,
Hisz tudom, nem lehet jobb senki senkinél,
De minden nap fáj, hisz tébolyít az érzés,
Hogy nálad megszakadt, mi bennem máig él.
Miért ő vigyázhat rád
És bízhat benned, bárhol jársz?
Miért pont ő bújhat jó közel?
Miért engem árulsz el, és bennem nem hiszel?