Bármilyen jellegű is a veszteségünk, akármilyen hézagos az emlékezetünk, az emberben mindig marad valami üresség.
Fogadd el, hogy vannak a világon megmagyarázhatatlan dolgok, és egyszeriben megérted az életet! Ez a mi létünk iróniája, s egyben a szépsége is.
Csak mert az ember megtanul lőni, még nem muszáj használnia is a fegyvert.
Az emberek abba a tévképzetbe ringatják magukat, hogy az öregkor beköszöntével valamiféle révbe érünk, ám azt a tényt már csak kevesen fogadják el, hogy szüntelenül csak törtetünk előre utunk célja felé, amely még azon a napon is elérhetetlen távolságban van tőlünk, amikor végleg lehunyjuk szemünket.
Az öregeknek csak az emlékeik maradnak. Az ifjak bővelkednek álmokban és reményekben, miközben az öregek görcsösen markolják hajdanvolt álmaik hamuját, és azon tűnődnek, mi történt az életükkel.
A születésed előtt énbennem éltél, s én tebenned élek majd a halálom után. Ez a család lényege.
A kötelesség olyan fogalom, amelyet császárok és tábornokok eszeltek ki, hogy álságosan rábírjanak bennünket akaratuk teljesítésére. Légy óvatos, ha a kötelesség szava szólít, mert gyakran mások hangja csendül ki belőle! Olyan embereké, akik cseppet sem viselik szívükön az érdekeidet.
Soha ne hagyd, hogy a másik ember egyenesen rád zúdítsa haragját. Térj ki előle, vond el a figyelmét, akár helyeselj is neki! Billentsd ki elméjét az egyensúlyából, és akkor már tetszés szerint bármilyen irányba terelheted!