Akit szeretsz, azért tégy meg mindent, de semmire se kényszerítsd. Engedd el, engedd a maga útján járni.

Az ember általában türelmetlen gyermekként kérdezgeti a sorsot, mit akar vele, s önnön lármájától nem hallja a választ, pedig nemcsak szavak, hanem a körülmények, az események alakulása és iránya is kiáltozzák szüntelenül.

A szenvedő ember mindig rokonszenvesebb, mint az, aki a szenvedést okozta, még akkor is, ha az ítélet-végrehajtónak igaza van!

Ami meghatározott és élesen világos, az mindig szegényes. Kevés. Csak az ismeretlenben határtalanok a lehetőségek.

A dolgokat egyedül belülről lehet átélni. Azonosulni kell velük, hogy minden lehetőségükkel, veszélyükkel magunk mögött hagyhassuk őket. Aki áthaladt az alvilágon, az megszabadult a pokoltól.

Ha nem volna a csoda igaz,
Nem tudnál róla.
Éji erdőként benned zúg varázsa,
Kezdd elfogadni!
Nem halsz meg, soha!

Soha, senkinek ne kívánj rosszat, még gondolatban sem.

Más a szerelem és más a szeretet. A szerelem az, amivel társulsz, amiből gyermekek fakadnak, s utána meghalnak. A szeretet az, ami a világmindenség minden élőlényét egyformán szereti, azért szereti így, hogy segítsen az embereken, különben elvesznének.

Ha csak egy embert, egy lelket megmentesz, már nem éltél hiába.

A hit magában, tudás nélkül kaotikus, ködös valami, és könnyen csődöt mond, alkalmazhatatlanná válik a kétségbeesett szükség óráiban.

Ne hidd, hogy befejezted, vagy befejezhetem.
Sohasem kértük, célunk a végtelen.
Jó volt haladni eddig kéz a kézben.

Tudod-e
miért születtünk egy korba, foglalkozásba?
Szellemünket ugyanaz a titok izgatja.
Véletlen nincs. Együtt köszönjük józan mámorunkban.

Tudsz-e szeretni anélkül, hogy birtokolnál?

Az a baj ugye, hogy az egyformák közé nem illesz,
Fejed egy kicsit kiáll. Erről nem tehetsz.
Hogy lenyessék, ahhoz már nincs bennük mersz.

Keresd hát
láthatatlan barátok szellőtől kavart nyomát,
fény jelbeszédét, csillanó lidércfutását.
Nincsenek közel. Nincsenek távol. Lelkedet várják.