Engem a jó Isten körzővel tervezett.

Teljes mértékben az a létezésem alapmozgatója, hogy hiszem, tapasztalom, egység van a világban, hogy mi mind egyek vagyunk, minden mindennel összefügg, az összefüggések birodalma maga az egység - mert mi mint ugyanazon anyagnak, energiának, létezőnek vagyunk az apró részecskéi.

Minden egyes ember egy-egy homokszemcse a nagy egészben.

Ugyanabból az anyagból, energiából vagyunk valamennyien, ám mindenkinek megvan a maga egyedi pozíciója ebben a homokgombócban - vagyis ebben a szép, nagy, kerek világban.

Egyik homokszemcse helyén sem lehet egy másik homokszemcse. Így rakódunk mi is össze: generációk épülnek egymásra. Amikor ráébredünk önmagunkra, az öntudatunkra, akkor arra is rájövünk, hogy a létezés azon pozíciójában, ahol vagyunk, csakis mi lehetünk, hiszen valójában teljesen egyediek vagyunk!

Minél jobban meg akarsz felelni valakinek, annál inkább szeretetkoldussá válsz.

A küzdelmeket, fájdalmakat azért rakjuk magunk elé, hogy edződjünk, bölcsebbek legyünk, erősödjünk, és továbblépjünk.

Nagyon tipikus, hogy rettegünk attól, nem felelünk meg másoknak, meg hogy azon problémázunk, mit gondolnak rólunk. Nem csoda, hiszen generációkon át tűzzel-vassal égették bele az emberekbe azt, hogy az adott kor vallási vagy társadalmi-politikai irányelveinek meg kell felelni. És erre túlzottan rákondicionálódtak az emberek. De tudomásul kell venni, hogy ennek az időszaknak vége van, és mi egy új kor első fecskéi vagyunk! Egy olyan generáció, amelynek sokkal több lehetősége van arra, hogy a tagjai a saját életüket éljék.

Csak a kis lélekhang mondhatja meg, hogy neked mire van szükséged. Tehát sem az anyád, sem az apád, sem az asztrológusod, sem az anyósod, sem a férjed, sem a feleséged, sem a jósnőd, senki nem tudja, hogy neked mi a helyes és jó. Amíg nem tanuljuk meg ezzel a belső hanggal, az intuíciónkkal felvenni a kapcsolatot, addig állandóan kiszolgáltatottan bolyongunk.

Az is lényeges, hogy ti mint szülők mit vártok el a gyerekeitektől. Segítetek levenni a válláról egy csomó megfelelni akarást, és biztatjátok, terelgetitek, hogy azt fejlessze magában, amit szeret, vagy azt követeltek meg, hogy kitűnő legyen? A gyerekek egy része annyira okos, hogy mint a szivacs a vizet, úgy szívja magába az információt. Elég csak figyelnie, tanulnia sem kell otthon. Szuper! Nagyszerű! A másik részük meg hazamegy, és két-három-négy órán át gyakorol, tanul, azután pedig szorong, ha valamit nem tud. Az ilyen gyerekből ugyanilyen, rettegő és megfelelni akaró felnőtt lesz, ami előbb-utóbb megbosszulja önmagát, mert a lelket nem lehet becsapni. Szóval, ne szívjátok a vérét! Ne akarjátok, hogy kitűnő tanuló legyen! Örüljetek, ha ez könnyedén megy, de ne várjátok el!

Nem szabad azt hinnünk, csakis az iskolától várható a gyerekünk boldogulása. Tanuljon, de ne szakadjon bele, ne szorongjon! Legyen gyerekkora, amikor a képességeit (észrevétlenül) fejlesztő, játszó gyermek lehet, nem pedig az állandó megfelelni akarástól parázó tanulógép.

Néha mindegy, hogy mélység vagy magasság, jó vagy rossz - minden egy tapasztalás. És vannak lelkek, akiknek bizonyos tapasztalásokon végig kell menniük.

Mindannyian pontosan elég jók vagyunk: éppen azok, akik képesek vagyunk lenni. A tiszta önvaló pedig mindannyiunkban ott van a sok sérülés mögött, alatt.

Szeretet nélkül meg kell halni, vagy meg lehet őrülni, vagy el lehet torzulni. De az biztos, hogy minimum azt fogja érezni az illető, hogy nem elég jó.

Hihetetlen divat a visszajelzés-szükséglet. Rengetegen úgy pakolnak fel információt a Facebookra, hogy valójában nem adnak vele, csak elvesznek. Figyelmet vesznek el.