Nem igen találjuk meg zsúfolt napjaink lazítási lehetőségeit. Talán komikusan hangzik, de pl. a sorban állás, a várakozás idejét nem feltétlenül csak bosszúságként lehet megélni. A várakozás lehet egy ajándékba kapott nyugodt időszak is, ami alatt sok mindent végiggondolhatunk, kifújhatjuk magunkat - ha igényünk van rá és képesek vagyunk ezt a fél órát ebből az aspektusból megélni.

Ha rosszak a mindennapok, végül rossz lesz az egész élet. A tartalmas, jó élet egyik legfontosabb titka, hogy nem szabad maradékot hagyni. Minden napot, minden élethelyzetet, minden életkori szakaszt a maga teljességében, maradékok nélkül kell végigélni.

Emberi viszonyainkat is úgy válogatjuk meg, hogy elősegítsék önbecsapásainkat. Elkerüljük azokat az embereket, akik igaz visszajelzéseket adnak rólunk, rosszindulattal vádoljuk őket. Kedveljük az illúzióinkat támogatókat, akik kiszolgálják a hamis látszatok fenntartásának igényét. A folyamat végén bekövetkezik keserű csalódás kapcsolatainkban.

Nem akarjuk látni és tudomásul venni, hogy mi minden van a "lelki zsákunkban". Pedig a zsákot akkor is visszük, ha nem nézünk bele.

Hagyjuk hatni magunkra a naplementét, egy hegyet, egy fát, virágot, állatot. Ha zenét hallgatunk, átmenetileg felejtsük el a zeneszerzőt, a karmestert, az egyes hangszerek szólamait - adjuk át magunkat csak a hangzásnak.

Ősi bölcsesség, hogy mielőtt beszélni kezdünk, érdemes megfontolni, hogy amit mondani akarunk, az: igaz-e? lényeges-e? jóindulatból fakad-e?

Ápolnunk és fejlesztenünk kell magunkban a teljes embert, aki az érzelmeknek minél szélesebb skáláját éli meg: van dühe, ujjongása, szomorúsága és extázisa.

Sohasem volt olyan fa a világon, amelynek törzse karcsú, s felső ágai nehezek, erősek. A dolgoknak oka és következménye van, az emberi ügyeknek kezdete és vége.

Önmagunk vállalása híján még a szembenézésig sem juthatunk el, inkább becsapjuk önmagunkat. És az ember olyan könnyen hazudik önmagának, nem kell félnie a leleplezéstől.

Egyszerűbb panaszkodni, mint kiverejtékezni a megoldást. És vég nélkül - sokaknak és sokszor elismételve ugyanazt - panaszkodunk!

Elkényelmesedtünk önmagunk faragásában és nevelésében, ellustultunk emberi kapcsolataink ápolásában, kikerüljük kényes és feszült helyzeteink megoldását. Jobb egy-egy tabletta beszedésével, erőfeszítés nélkül csökkenteni idegességünket - mint kemény munkával végigjárni egy önismereti utat, hogy saját erőnkből ismerjük meg feszültségeink okát és jussunk túl rajtuk. De vajon jobb-e?

Az önmagával vívódó, elégedetlen, helyzeteivel küszködő ember lehet pszichésen egészséges, sőt! - belső küzdelmei éppen az egészségéből, problémabelátásából, a változás és a változtatás igényéből fakadnak.

A tényekkel az a baj, hogy túl sok van belőlük. Mindenre lehet példát, majd ellenpéldát mondani.

Csak a tudás átadható, tanítható, de a bölcsesség nem. A bölcsességre rá kell találni, lehet élni általa, de kimondani, közölni nem lehet.

Figyelj a kis cselekedetekre, akár jók, akár rosszak. A csepegő víz is megtelíti végül a nagy edényt.