Mások tragédiája mindig segít enyhíteni a saját szenvedéseinket.
Akinek valódi problémái vannak, annak nincs ideje depressziósnak lenni.
Nem kell mindig mindenkinek boldognak lennie. Igazából erre senki sem képes. Meg kell tanulnunk kezelni az élet valóságát.
Kedves depresszió, ne gyere közelebb! Ne kellemetlenkedj! Keress valaki mást, akinek több oka van rá, hogy a tükörbe nézve azt mondja: "Nincs értelme az életemnek." Ha akarod, ha nem: tudom, hogyan győzzelek le. Depresszió, csak pazarolod rám az időd.
Az újságíró karrierje olyan rövid, mint az atlétáké. Korán jutunk dicsőséghez és hatalomhoz, aztán máris átadhatjuk a helyünket a következő nemzedéknek. Kevesen vannak, akik folytatják, és még feljebb jutnak. A többiek lecsúsznak, kritikusok lesznek, blogot írnak, előadásokat tartanak, és a kelleténél több időt fordítanak arra, hogy lenyűgözzék a barátaikat.
Gyerekkorunkban megtanuljuk, hogy ha sírunk, dédelgetnek, ha szomorúak vagyunk, megvigasztalnak minket. Ha a mosolyunkkal nem érünk célt, a könnyeinkkel bizonyára sikerül.
Nap mint nap ezrével kapjuk az információkat - a plakátokon kifestett, nőnek álcázott tinik hirdetik az örök szépség csodaszereit; a hírekből megtudjuk, hogy egy idős pár megmászta a Mount Everestet, hogy a csúcson ünnepeljék a házassági évfordulójukat; a reklámokból új masszázsgépekről értesülünk; a gyógyszertárak kirakata fogyasztószerekkel van tele; a filmek hamis képzetet keltenek az életről; a könyvek fantasztikus eredményekkel kecsegtetnek; karrier-tanácsadók és bölcsek látnak el minket a legkülönbözőbb tanácsokkal arról, hogy miként valósítsuk meg önmagunkat vagy hogyan találjuk meg a belső békét. És mindez csak arra jó, hogy öregnek érezzük magunkat, beszürkültnek és unalmasnak, ráncosnak és túlsúlyosnak, az érzéseinket és a vágyainkat pedig el kell fojtanunk, mert nem férnek bele az "érett felnőtt" skatulyába.
Én egy olyan választ keresek, amelyet egyelőre nem találok sehol. Miután tucatnyi bölcselkedő könyvet elolvastam, egyértelművé vált számomra, hogy nem megyek velük semmire. Miközben olvastam, hatottak rám, de amint becsuktam a könyvet, el is múlt a hatásuk. Csak mondatok, szavak, amelyek olyan ideális világot mutatnak be, amilyen egész egyszerűen nem létezik. Még annak sem, aki kitalálta őket.
Mindig megéri bízni abban, aki szeret.
Sokszor hallunk olyan óriási ötletekről, amelyek talán megváltoztatják a világot. De ha érzelem nélkül, Szeretet nélkül mondják el, bármilyen logikusan és okosan hangzik is, nem érint meg minket.
Miért fontosabb a Szeretet a Hitnél: mert a Hit csak egy út, amely elvezet a Nagyobb Szeretethez. Miért fontosabb a Szeretet a Jótékonyságnál? Mert a Jótékonyság csak a Szeretet egyik megnyilvánulása. És az egész mindig fontosabb, mint valamely része.
Semmi nem fontosabb, mint hogy adni tudjuk abból, ami a Szeretet tükröződése az életünkben. Ez az igazi egyetemes nyelv.
Azok, akik szenvedést okoznak másoknak, hatalmuk gyakorlása pillanatában egy ismeretlen szörnyeteg hatása alá kerülnek, de mihelyt hazatérnek, szerető családapákká, hű hazafiakká és csodálatos férjekké változnak.
Nem azok vagyunk, akik lenni szeretnénk. Azok vagyunk, akinek a társadalom akar látni minket. Azok vagyunk, akinek a szüleink elképzeltek minket. Senkinek sem akarunk csalódást okozni, óriási szükségünk van rá, hogy szeressenek. Ezért inkább elfojtjuk önmagunkat.
Titokban minden házasember vonzódik valakihez. Ez persze tiltott dolog, de az élet sóját éppen a tiltott dolgokkal való incselkedés adja.