A moralista sosem megértő, sosem megbocsátó. Nem tud megbocsátani, mert ő saját magával is mindig olyan keményen bánt... Oly sok nehézség árán érte el jelenlegi "jellemét", hogy most már minden öröme csak abból származik, hogy ő "szentebb nálad". Hogy bocsáthatna hát meg? Ha megbocsátana, nem élvezhetné egoista munkájának gyümölcsét. Az aszkéta a legegoistább ember a világon. A valóban erényes ember sosem aszkéta.

A valóban erényes ember szabadságban él - nem kötik parancsolatok, nem kötik szentírások; nem követ senkit saját benső fényén kívül. A szíve szerint él - ő egy lázadó.

Nézz meg egy kapzsi, mohó, pénzőrült embert: figyeld, ahogy megérinti a bankjegyeit - pont úgy nyúl hozzájuk, ahogy egy szerelmes a kedveséhez. Amikor az aranyait nézi, nézd meg a szemét - tele van romantikával. Még a nagy költők is eltörpülnek mellette. A pénz lett az ő istene, minden szeretete feléje irányul.

Kommunikáció csak akkor lehetséges, ha feltört lényedben egy dallam, amikor megjelent benned az öröm, amikor megtapasztaltad az igazi boldogságot - akkor van mit megosztanod. Akkor nem csak kommunikáció, nem csak verbális, szavak általi kommunikáció lehetséges, hanem elindul valami más is, egy sokkal magasabb síkon. Megjelenik egy mély, belső kapcsolat - lényetek szintjén találkoztok, és ez az igazi kommunikáció.

Miért kellene másoknak igazolniuk téged? Ha te magad tudod, ha megtapasztaltad saját lényedet annak minden szépségével, minden örömével, minden pompájával és minden dicsőségével együtt, akkor ugyan miért foglalkoznál mások véleményével?

A megvilágosodás egy olyan állapot, ahol minden ellentmondás eltűnik. Az ember egyszerűen csak felfogja az életet úgy, ahogy van. Nem gyárt hozzá elméleteket, nem hasonlít, és nem ítélkezik.

A gyermek minden pillanatban teljes és totális, és semmiben sem lát ellentmondást. Amikor haragszik, akkor ő maga a harag; amikor szeret, ő maga a szeretet. Úgy lép át egyik pillanatból a másikba, hogy közben nem csinál belőle dilemmát. Semmiből sem csinál problémát. Nem rágódik ellentmondásokon, mert még nem gyártott magának elméleteket. Még nem tudja, hogy milyennek kellene lennie. Egyszerűen csak hagyja, hogy történjenek az események - együtt áramlik az élettel.

Sose az elképzeléseidből indulj ki! - ez az, amit állandóan ismételgetek: sose a tudás állapotából indulj ki. A tudás azt jelenti, hogy már előre a fejedben cipelsz egy végeredményt, amit valahonnan kölcsönkaptál. Az élet olyan hatalmas, hogy nem szoríthatod elképzelések közé. Minden elképzelés csak részleges lehet. És mihelyt a részleges teljesnek nyilvánítja magát, fanatizmus, ortodoxizmus lesz belőle, mely tompa, ostoba elméket szül.

Kahlil Gibran azt mondja: a két szerelmes olyan, mint egy templom két oszlopa - ugyanazt a tetőt tartják, de önmagukban állnak. A tető tartása szempontjából együtt vannak, de lényegüket, lényüket tekintve különállók. Legyetek egy templomnak, a szeretet ugyanazon templomának oszlopai, melyek ugyanazt a tetőt tartják, de gyökereitek saját lényetekből eredjen. Akkor megismeritek az egyedüllét szépségét, tisztaságát, egész-ségét és egészségességét is, és megismeritek az együttlét örömét, táncát, muzsikáját is.

Az együttléthez két emberre van szükség, két független emberre. Az együttlét akkor gazdag, méghozzá mérhetetlenül gazdag, ha mindkét fél tökéletesen független. Ha függnek egymástól, akkor az nem együttlét, hanem rabság, rabszolgaság. Ha egymástól függnek, ha egymásba kapaszkodnak, ha birtokolják egymást, ha nem engedik egymást egyedül lenni, ha nem engednek egymásnak elég teret a növekedéshez, a fejlődéshez, akkor ők ellenségek és nem szeretők - ártalmasak egymás számára, mert akadályozzák egymást lelkük, lényük megtalálásában. Miféle szerelem az ilyen? Ez csak az egyedülléttől való félelem, nem pedig szerelem; csak félelmükben kapaszkodnak egymásba. De a valódi szerelem nem ismer félelmet. A valódi szerelem képes az egyedüllétre, a tökéletes egyedüllétre, és ebből az egyedüllétből fejlődik ki a valódi együttlét.

Az elképzelésed szerint a szerelemben a szerelmesek feloldódnak egymásban. Igen, vannak pillanatok, amikor feloldódsz - de épp ez a szépsége az életnek és minden létező dolognak: hogy amikor a szerelmesek egymásba olvadnak, ugyanezekben a pillanatokban nagyon tudatossá, nagyon éberré is válnak. Ez a feloldódás nem a részeg ember feloldódása, ez nem egy öntudatlan feloldódás. Ez nagy tudatossággal, éber tudattal jár együtt. Egyrészről felolvadnak - másrészről pedig első ízben bepillantást kapnak egyedüllétük végtelen szépségébe. Mindig a másik határozza meg őket, az egyedüllétüket, és ők határozzák meg a másikat. És ezért hálásak egymásnak. A másiknak köszönhetik, hogy megláthatták saját magukat, eredeti arcukat; a másikból egy tükör lett, mely őket tükrözi vissza. Két szerelmes mindig tükör egymás számára. A szerelem eredeti arcod tudatára ébreszt.

Tapasztalj, és csak annyit mondj, amennyi a te tapasztalatod, és akkor a szavaidnak tartalma, súlya lesz; akkor szavaidnak fénye lesz - illata. Akkor szavaid vonzzák az embereket; nemcsak vonzzák, de hatással lesznek rájuk. Akkor szavaid mély jelentést hordoznak magukban, és akik készek meghallani őket, átalakulnak általuk. Akkor azok a szavak lélegeznek, élnek; élő szív dobog bennük.

A közönséges emberi lény hajlik arra, hogy elnézze saját hibáit, és kihangsúlyozza, felnagyítsa másokét. Ez az ego módszere. Az ego akkor érzi jól magát, ha azt látja, hogy "mindenkinek oly sok a hibája, én viszont szinte hibátlan vagyok". A trükk egyszerű: nézd el a saját hibáidat, és nagyítsd fel mások hibáit - úgy, hogy ettől biztosan mindenki más szörnyetegnek fog tűnni, te pedig egy szentnek.

Buddha azt mondja: úgy mozogj az életben, mint egy méh - örvendezve, ünnepelve, táncolva, énekelve, de úgy, mint egy méh - egyik virágról a másikra. Legyen mindenről saját tapasztalatod, mert csak tapasztalatokon keresztül lehetsz érett. De ne birtokolj semmit és senkit, ne ragadj le sehol. Áramolj, mint egy folyó - ne légy állóvíz. Belül - természetesen - telepedj le, nyugodj el, kristályosodj ki, de kívül maradj egy vándor.

Soha senki nem lehet elégedett ebben a világban - lehetetlen. Csak egyre elégedetlenebb lehetsz, mert a megelégedettség, a beteljesülés csak akkor történik meg, ha befelé indulsz. Az elégedettség a te legbensőbb természeted. Az elégedettség nem köthető tárgyakhoz. Kényelmet kaphatsz a tárgyaktól - egy szép háztól, egy szép kerttől, egy tele pénztárcától -, igen, kényelmet kaphatsz, de te ugyanaz maradsz: kényelmesen elégedetlen. Sőt, ha minden kényelmed megvan, és nem kell pénzkereséssel töltened az idődet, huszonnégy órán keresztül szembesülnöd kell a beteljesületlenségeddel, mert nincs, ami lefoglaljon.