Mellette ülve éreztem, hogy ugyanúgy szeretem, mint az esküvőnk napján, de ahogy ránéztem és észrevettem, hogy szomorkásan oldalra siklik a tekintete, hirtelen ráébredtem: lehet, hogy ő már nem is szeret engem.
Ha két ember megfogja egymás kezét, az vagy jó érzés, vagy nem. Azt hiszem, azon múlik, hogyan fonódnak egymásba az ujjaink.
Az első gondolatom mindig te vagy - és ez mindig is így volt. Előfordul, hogy csak fekszem és nézlek, ahogy a hajad szétterül a párnádon, egyik karod takarja az arcodat, a mellkasod pedig finoman emelkedik és süllyed. Időnként, amikor láthatóan éppen álmodsz valamit, közelebb húzódom hozzád, azt remélve, hogy így talán én is be tudok lépni az álmodba. Mindig is valahogy ezt éreztem veled kapcsolatban.
Amikor megkérdezik tőlem, milyen érzés apának, szülőnek lenni, azt szoktam válaszolni, az egyik legnehezebb dolog a világon, cserébe viszont megtanulunk feltétel nélkül szeretni.
Rá kellett döbbennem, hogy a munkahelyi sikerek utáni vágy és a természetemből adódó visszafogottság éket vert a családom és közém; tulajdonképpen mostanáig vendég voltam a saját házamban.
Kizárólag tetteik - és nem gondolataik vagy szándékaik - alapján ítélhetünk meg bárkit is.
Előfordul, hogy azt kívánom, bárcsak vissza tudnék menni az időben, és semmissé tudnám tenni a szomorúságot; de úgy érzem, ha ezt tenném, akkor az örömöt is elkergetném.
Az emberek jönnek s mennek, besodródnak az életünkbe, aztán eltűnnek belőle, csaknem úgy, mint egy kedvenc könyvnek a szereplői. Mikor a végére érünk és becsukjuk, addigra a szereplők már mind elmondták a történetüket, és mi egy újabb könyvbe kezdünk, melyben újabb szereplők, újabb kalandok várnak. És akkor az ember azon kapja magát, hogy már az újakra figyel, nem a régiekre.
A csend nagyon tiszta dolog. Áldott. Közelebb hozza egymáshoz az embereket, mert csak azok tudnak egymás mellett csendben ülni, akik közt teljes az összhang. Ez az élet nagy ellentmondása.
Azért fáj most annyira a búcsúzás, mert lelkünk összeér. Talán eddig is így volt, és így lesz a jövőben is. Lehet, hogy ezelőtt már ezer életünk volt, és mindegyikben találkoztunk. És lehet, hogy mindegyikben ugyanaz volt az oka szétválásunknak. Ez azt jelenti, hogy a mostani búcsú búcsú az elmúlt tízezer évtől, és talán a jövő előjátéka.
A jövőnk néha attól függ, kik vagyunk, nem attól, hogy mit akarunk.
A természet hangjai mennyivel valóságosabbak és mennyivel több érzést ébresztenek az emberben, mint például az autók vagy repülőgépek zaja! A természet jóval többet ad vissza, mint amennyit elvesz.
A legszomorúbb emberek, akikkel életemben eddig találkoztam, azok voltak, akik semmi iránt nem érdeklődtek igazán komolyan. A szenvedély és az elégedettség kéz a kézben járnak, és nélkülük minden boldogság csak átmeneti, mert semmi sincs, ami igazán tartóssá tenné.
Minden imára, amit mondtam, te vagy a válasz. Egy dal, egy álom, egy suttogás.
Olyan életet éltünk le együtt, amiről a legtöbb ember nem is álmodhat, és mégis, most, hogy rád nézek, megijeszt a tudat, hogy hamarosan mindennek vége. Mindketten tudjuk, milyenek a kilátásaim, és hogy ez kettőnk szempontjából mit jelent. Látom a könnyeket a szemedben, és jobban féltelek, mint te engem, mégpedig attól a fájdalomtól, amin tudom, hogy keresztül kell menned.