Te és én, mi ketten egy egészet alkotunk. Készen állok szembenézni bármilyen gonoszsággal e földön, ami megpróbál szétszakítani bennünket.

Jobb, ha az ember szembenéz a fájdalmával, mert az segít semlegesíteni az emlékekből szivárgó mérget.

Az emlékek soha nem tűnnek el, ahogy azonban telik az idő, egyre jobban veszítenek az erejükből.

Az örökkévalóság mit sem jelentene nélküled, hiszen nincsen a világon semmilyen hatalom vagy képesség, melyet fel nem adnék érted.

Ha nem hagyod, hogy bárki közel kerüljön hozzád, nem csak azt akadályozod meg, hogy esetleg megsebezzenek. Azt a fájdalommal terhes boldogságot is eldobod magadtól, ami mindig eltölti az embert, ha teljesen kitárja valakinek a szívét, és lesz, ami lesz, beleveti magát az életbe.

Vannak sebek, amiket túlságosan fiatalon szerez az ember, és túlságosan mélyre hatolnak.

Némely emlékek a többinél mélyebbre hatolnak és kitartóbbak.

Akkor is szeretni foglak, ha a testem elporlad és a szél hordja szét.

A hiú remény sokkal megsemmisítőbb, mint a szürke gyakorlatiasság.

A logika és a szeretet néha nem illenek össze.

A szerelem és a gyűlölet általában megöli az ésszerűséget.

Ha elég sokszor ismételgetsz valamit egy gyermeknek, előbb vagy utóbb hinni fog benne.

Van az emberek között néhány ritka egyed, egy a félmilliárd között talán, amelyik képes megváltoztatni minket, mássá tenni, mint amik vagyunk. A gátak átszakadnak, a tüzek kigyúlnak és az elmék összeérnek.

Néha a sebhelyek tesznek minket azzá, akik vagyunk.

Nem lehet eltörölni a sötétséget, mert akkor a fény is eltűnne.