A világ megbillen, de az ember kénytelen alkalmazkodni, legyőzni az akadályokat, és ugyanúgy eljátszani a dalt, mint mindenki más.

Az ember nem is tudja, mennyire kötődik egy helyhez, amíg el nem költözik onnan, és meg nem tapasztalja, mit jelent elszakadni és parafadugóként lebegni egy másik világ óceánján.

Reméltem, hogy egy szép napon olyan erős érzéseket táplálok majd valaki iránt, hogy az ledönt a lábamról, és az egész életemet a feje tetejére állítja az a mindent elsöprő szenvedély, amely a legszebb szerelmek sajátja.

Rendezett hátterem, szerető szívű családom volt, telt arra is, hogy átbuszozzak a városon az iskoláig, és este, amikor hazatértem, meleg vacsora várt. Ezeken túl semmit sem akartam kérni a szüleimtől.

A buszt nem lehet siettetni, ezt elárulhatom. Az ember felszáll és tűr.

A hanyatlást nehéz mérni, különösen akkor, amikor épp benne vagyunk a sűrűjében.

Felnőttként már látom, hogy a gyerekek már nagyon fiatal korban megérzik, milyen az, amikor leértékelik őket, amikor a felnőtteket nem érdeklik annyira, hogy segítsenek nekik tanulni. Az efelett érzett haragjuk rendetlenkedésben nyilvánulhat meg. Aligha az ő hibájuk. Nem rosszak. Csak próbálják túlélni a méltatlan körülményeket.

Egyvalamit megtanultam az iskolában: a gyerekek közti dinamika zűrös tud lenni. Bármilyen bájos jelenetnek vagyunk is tanúi a játszótéren, mögötte a folyton változó hierarchiák és szövetségek zsarnoksága húzódik.

Az erős férfiaknak, akik valóban példaképek, nem kell megalázniuk a nőket, hogy ettől erősnek érezzék magukat.