Nem azok vagyunk, akik születésünkkor. Hanem azok, akikké válunk. Amit az élet tesz velünk.

Az élet értelme, hogy önmagad add önmagadnak.

Csak a jelen van. Ahogyan a földön minden hasonló és változó atomokból áll, úgy az idő minden egyes töredékében benne rejlik a többi.

Az életben minden bizonytalan. Innen lehet tudni, hogy létezünk - a bizonytalanságból. Természetesen ezért is sírjuk vissza a múltat, mert azt ismerjük, illetve azt hisszük, hogy ismerjük.

Néha legszívesebben megállítanám az időt. Néha, egy-egy boldog pillanatban arra vágyom, hogy ne szólaljon meg többé a templomharang. Bárcsak többé ne kéne piacra mennem... azt akarom, hogy megtorpanjanak a repülő seregélyek... de mindannyian az idő markában vagyunk.

Az ember azért nem él száz évnél tovább, mert egyszerűen nem alkalmas rá. Lelkileg. Egyszerűen kiüresedünk. Eltűnik az életünk, amely löketet ad. Elunjuk saját elménket vagy az élet ismétlődéseit. Hogy egy idő után nincs olyan mosoly vagy gesztus, amit ne láttunk volna. Nincs olyan változás a világ rendjében, amely ne visszhangja lenne a világrend egy régebbi változásának. Az újság sem újság többé. Már önmagában az "újság" szó komikussá válik. Hiszen minden egy körforgás része a lassan forgó, immár lefelé tartó körvonalon. Türelmed az emberi lények iránt, akik újra és újra ugyanazokat a hibákat vétik, fogyatkozni kezd. Mintha folyton-folyvást ugyanaz az egykor imádott refrénű dal szólna, amelytől most már legszívesebben letépnéd a füledet.

A boldogság titka nem önmagunk megtalálása. Hiszen mi is az tulajdonképen? Mindenkinek több énje van. Nem, a boldogság titka az, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb hazugságot.

A múlttal nincs mit tenni, cipelnünk kell egyre növekvő súlyát, reménykedve, hogy nem roskadunk össze alatta.

Talán csakugyan színház az egész világ. Lehetséges, hogy színjáték híján mindennek vége.

A múlt bizonyos darabkáit nem lehet megszelídíteni.

Mindenki a saját korlátaiból indul ki a világ korlátait illetően.

Addig élsz, amíg képes vagy fájdalmat érezni.

Ha kellőképpen hosszú ideig élünk, rádöbbenünk, hogy később minden bizonyított tényt megcáfolnak, majd ismét bebizonyítanak.

A szerelem velejárója: a magunkénak érezzük a másik fájdalmát.

Bájos elképzelés, hogy csak egy igaz szerelem létezik, és utána senki sem lesz hozzá fogható, ám a valósága kellőképpen rémisztő. Az utána következő magányos évek. Létezni, miután elveszítetted életed értelmét.