Az íráshoz éppen olyan hajlandóság kell, mint a takácssághoz vagy hímzéshez. Valahogy úgy képzelem, hogy hallatlan engedelmesnek kell lenni a kéznek, amely a gondolatokat átveszi, és a betűket a papirosra rajzolja. Az ujjakban, a kézben rejtőzhetik valamely kis szellem, amely felébred a hívásra, és kezdi a maga tennivalóit; viszi a tollat az ismeretlenségbe, a papiros fehér tengerén.

Nem járnak egyformán az órák. Van órája a részeg embernek és a bolondnak. Az ebédnek és a halálnak. A fiatalságnak és az öregedésnek.

Nem szabad szeretni semmit és senkit, hogy mindenről könnyen lemondhassunk.

A szerelem idején minden férfi egyforma.

Minden azon múlik a szerelemben, hogy a kínálkozó alkalmat ne mulassza el az ember.

A regényírók mindíg csak kétféleképen ismerik az életet: boldognak, vagy boldogtalannak. Pedig van ám egy középső út is, az arany középút, amikor az ember se a boldogság mámorát, se a boldogtalanság kínját nem érzi. És a legtöbb ember ezen a középső úton haladva éli le életét.

Azon mulik a legtöbb félreértés az életben, hogy az ember nem tudja eltalálni, hogy tulajdonképen hol is vagyon az igazság.

Ahol egyszer megkezdődik a vendégjárás, folytatódik is.

A hó és az eső testvérgyerekek. Akire haragszik az egyik, nem szívleli a másik sem.

Nem tehetett semmit, mert egyetlen díszét, büszkeségét, férfiasságának jelvényét: a kalapját elfújta a csúfondáros szél. Ott állt megszégyenülve, mert kisült, hogy csak a kalapjában volt minden ereje, ő maga csupa haszontalanság, amilyenek egyes emberek is, ha külső díszeiket levetkőzik.

Aki nappal gonosz, annak az álma is rossz.

A halál ellen nincs orvosság.

Micsoda boldogság az, jónak lenni. A világon ez a legtisztább, legvalódibb öröm.

A férfiak fecsegőbbek, mint az asszonyok. Soha se mondd el a titkaidat férfinek, mert visszaél gyengeségeddel.

Az élet nem tréfa, hanem a szomoruságok láncolata.