A valóság nem akadály.

A művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van.

A művészet, az egy felhő, amelyik árnyékot vet a hőségben, vagy villám, ami eltöri egy helyen az eget, ahol az árnyék alatt vagy a villámfényben egyszerűen már nem lesz a világ olyan, mint azelőtt volt.

Az eszményi könyvtár, mit tudom én, 53 millió könyvvel, az ott van, mint egy kincs, amihez nem nyúlhatna senki, hisz az értékét épp azáltal őrzi, hogy mindig készen áll rá, hogy a saját értékén álljon, más szóval hogy készen álljon, és kész.

Meg kell mondani az embereknek az igazat, és ebben a szellemben kell építészetet és költészetet és zenét és tudományt és gondolatot létrehoznia annak, aki művész, és valóban az, hogy meg kell mondani őszintén az embereknek, mi az univerzum, amiben élnek.

Meg kell mondani őszintén az embereknek, mi az univerzum, amiben élnek, a szemükbe nézni, és megmondani, hogy az univerzumban háború van, hogy az univerzumban nincs béke, hogy az univerzum, az veszély, kockázat, feszültség és: rombolás, hogy nincs semmi ép, hogy az ép fogalma hazug, hogy minden béke, csendesség, állandóság és pihenés: áltatás.

Ostobaság ellentétes erőkről, egymással szemben álló oldalakról, egymást kiegészítő fogalmakban leírható valóságról beszélni, szamárság jóról és rosszról, mert minden rossz, vagy semmi nem az, mert a teljes valóság csak egyféleképp nézhető, folyamatos pusztulásként, permanens katasztrófaként, a katasztrófa a realitás, ebben élünk, a legkisebb szubatomi részecskétől a számunkra legnagyobb bolygónyi méretekig, minden.

Csak dolgom van, de nincs életem.

Az állatok szeretete az egyetlen szeretet, amelyben az ember sohasem csalódik.

Elég lemondani a gondolkodásról, és csak nézni a dolgokat, már létre is jön a gondolkodás új alakban, vagyis megszabadulni nem lehet, akár gondolkodik az ember, akár nem gondolkodik, mindenképpen a gondolkodás foglya.

Hogy hová megyek, azt én nem tudom,
Csak azt tudom, hogy nagy a fájdalom.
Az élet nem ígér se rosszat, se jót.

A sorsom, hogy érted éljek!
Eldobnék mindent, csupán, hogy érezd:
Áldott a végzet; szenvedni érted!

Azt mondják rólunk, hogy árvák vagyunk, de hogy lehetne árva az, akit nem is hagytak el, miirántunk eleve nem érdeklődött senki, kipottyantunk valahogy, és annyi, nincs mamácska, nincs papácska, semmi nincs, csak ez az Árvaház nevű izé.

Ösztönösen cselekedni, az ugyanaz, mint nem cselekedni sehogyan sem, amikor kéne, azaz elhagyni a cselekvést a kívánt pillanatban.

Elhagyni a cselekvést egy kívánt pillanatban, az ugyanaz, mint elhagyni a gondolkodást bármilyen pillanatban.