Fekszel, sírodon fű nő,
a fű közt szöcske szökdel;
féreg bajlódik sarló-
ívü szemöldököddel.

A vers olyan, mint a lábbeli: mindenki a maga lelki lúdtalpa szerint taposhatja.

Nincs kicsiknek meg nagyoknak szóló vers; csak vers van és nem vers.

Badarság lenne azt mondani, hogy nem esik jól az elismerés. A legnagyobb díjnak és elismerésnek mégis azt tartom, hogy vannak olvasóim.

Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk, magyarul tanulunk.

Egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv.

felköltöztek a szavak
a mennybe
csönd van
csak az úr léptei
kongnak az űrben

Nem az utcákon, bennünk száguld
veszettül szirénázva,
mibennünk vált a lámpa
sárgára, zöldre; tágult
pupillánk transzparense
int legelőször szabadot
megkönnyebbülten, látva, hogy
nem minket ért a balszerencse.

Kívánhat-é ember többet:
derékaljnak szülőföldet
s két cserefa tömött árnyát
szemfedőnek.

a legárvább akinek
még halottai sincsenek
bora ecet könnye torma
gyertyájának is csak korma
álldogálhat egymagában
kezében egy szál virággal

Bölcsen rendelé az úr
amikor kőbe vésette a törvényeket

Szaporodjon ez az ország
Emberségbe`, hitbe`, kedvbe`,
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje.

Tudod,
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem.

Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szellőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.

Egyszer majd szép lesz minden,
a telet s az őszi
félelmet, hidd el,
szerelmünk levetkőzi.