Könnyű elfogadni a sorsot, ha neked
kedvez. Amikor nem, akkor nevezd
igazságtalanságnak, árulásnak vagy
egyszerűen szerencsétlenségnek.
Nincs mód arra, hogy tényleg mindent tudjunk, ezt is tudta, sőt azt is, hogy még azt se tudhatjuk, valóban nincs-e mód arra, hogy tényleg mindent tudjunk.
Nem is lenne normális, ha sohasem félne. Még a legbátrabb emberek is tapasztalják a félelmet. A harcban a legnagyobb feladattal akkor kerülünk szemtől szembe, amikor saját félelmünket kell legyőznünk.
Amikor a nagy távlatokra figyelek, mindig csak az apró élősködőket látom. Nem látok se mennyországot, se szenteket, se angyalokat. Embereket látok, akik tisztességes ügyeken élősködnek, meg emberi tragédiákon.
Szellemétől megfosztva az ember hulladék.
Nagyon kevés kell ahhoz, hogy boldoggá tegyenek minket, de ahhoz, hogy azok is maradjunk, több kell, mint amennyi a mennyben és a földön csak megtalálható.
Távoli, meleg fény csillant meg Danby őrnagy szemében. - Nagyon jó lenne úgy élni, mint a növények - ismerte el vágyakozva.
- Tetves ügy - válaszolta Yossarian.
- Egyáltalán nem. Nagyon kellemes lehet az, ha az ember mentes ezektől a kétségektől és kényszerektől - erősködött Danby őrnagy. - Azt hiszem, szeretnék úgy élni, mint a növények, mert akkor nem kellene állandóan fontos dolgokban döntenem.
- Milyen növény lenne legszívesebben, Danby?
- Uborka vagy karalábé.
- Milyen uborka? Jó uborka vagy rossz uborka?
- Jó uborka, hát persze.
- Akkor uborkaléte teljében leszednék és felszeletelnék salátának.
Danby őrnagy arca megnyúlt. - Akkor valami hitványabb uborka.
- Akkor pedig megrohasztanák, és a jó uborkák termesztéséhez használnák fel trágyának.
- Akkor azt hiszem, nem akarok úgy élni, mint a növények - mondta Danby őrnagy a bánatos beismerés kis mosolyával.