Egyetlen utazó sem kerülheti el, hogy visszásan érezze magát a mély katlanokban, a festők pedig beleborzonganak, ahogy a vászonra viszik a sűrű erdőségeket, melyek rejtélyességét éppúgy érzékeli a lélek, mint a szem.

Bármely illusztrátor képes festékkel összefröcskölni egy lapot, hogy aztán lidércnyomásnak, vagy boszorkányszombatnak, vagy az ördög arcképének nevezze el, ám kizárólag egy nagy művész képes valóban ijesztőt vagy valószerűt alkotni e stílusban. Éspedig azért, mert csak egy nagy művész ismerheti az iszonyat anatómiáját és a félelem fiziológiáját - az olyféle vonalakat, melyek lappangó ösztöneinkhez és örökletes félelmeinkhez kötődnek, és a megfelelő színbeli kontrasztot, melyek szunnyadó borzongásérzetünket költik fel.

Mivel a csodás történetek nem ábrázolhatnak élethűen valós eseményeket, a hangsúlyt olyasmire kell áthelyezni bennük, amit képesek élethűen ábrázolni; nevezetesen az emberi lélek bizonyos sóvárgó vagy nyugtalan kedélyállapotaira, melyek által pókfonál hágcsót szőhetünk, hogy elszökjünk az idő, tér és természeti törvények bőszítő zsarnoksága elől.

Az igaz művész nem ír gyorsan, hacsak hangulata nem így kívánja, és csupán elvétve képes nagy mennyiségben alkotni. Nem tud leszerződni olyasmire, hogy adott határidőre ennyi meg ennyi szót leszállít, hanem természetes tempójában, megfontoltan, nem ritkán kifejezetten lassan, s mindig lelkiállapotától meghatározottan ír; kihasználja a kedvező alkalmakat, ám egyetlen mondatot sem vet papírra, amit fáradt elmével vagy kényszerből formálna meg.

Ami egyszer fölmerült, az újra alászállhat, és ami egyszer elsüllyedt, az újra a felszínre emelkedhet.

Vagy álmodtam, vagy az idő és tér csupán gúnykacaj.

Az igazság nem tetszeni rendeltetett.

Gyűlölöm a holdat és félek tőle, mert fénye néha ismeretlenné és ocsmánnyá tesz ismerős és kedves jeleneteket is.

Azt hiszem, a világ legkönyörületesebb dolga, hogy az emberi agy képtelen arra, hogy mindent mindennel összefüggésben lásson. Az elutasítás nyugodt szigetén élünk, a végtelenség fekete óceánjának közepén, holott egyáltalán nem lett volna szabad ilyen messzire jutnunk. A tudományok, miközben mind fejlődött a maga ösvényén, eddig nem ártottak nekünk, ám egy nap a tudás széttöredezett darabjai a helyükre kerülnek, és a valóság olyan borzalmas képeit tárják majd elénk, hogy vagy beleőrülünk a felismerésbe, vagy a halálos fényből elmenekülünk egy új, sötét kor nyugalmába és békéjébe.

Amikorra a világ kinőtt a gyerekkorból, a csodák emlékei is kikoptak az emberek fantáziájából, szürke városok magas, karcsú tornyainak ijesztő és rút erdeje emelkedett a füstös egek felé olyan felhőket szülve, melyek az erőtlen napot eltakarták a tavasz virágzó rétjei elől.

Az emberiség legősibb és legerősebb érzése a félelem, a legősibb és legerősebb félelem pedig az ismeretlentől való rettegés.

A világ tényleg vicces, de a vicc poénja az emberiségen csattan.

Nem halott az, mi fekszik örökkön,
A halál sem ér át végtelen időkön.

Semmi sem tölt el nagyobb csodálattal, mint az, ha valami ellene szegül a természet törvényeinek, ha valami megmagyarázhatatlan hirtelen megbolygatja jól berendezett, megszokott kis világunkat.