Az újság, ahelyett hogy szent hivatás volna, a pártok eszközévé lett; eszközből üzletté; és mint minden üzlet, becstelen és rosszhiszemű.
Akármilyen szélsőséges legyen is egy eszmeáramlat lapja, az sose fogja kielégíteni a legszélsőségesebb párthíveket.
Érhet-e pártot nagyobb baj annál, mint hogy aggastyánok képviselik, amikor már az eszményeit is kivénhedtséggel vádolják?
Semmi sem gördít nagyobb akadályt a másokhoz fűződő jó viszonyod útjába, mint az, ha önmagaddal sem tudsz megbékélni.
Az anya szíve egy mély szakadék, aminek az alján mindig megtalálható a megbocsátás.
Az emberi természetben gyökerezik, hogy mindent elszenvedtetünk azzal, aki kész mindent elszenvedni igazi alázatosságból, gyengédségből vagy közönyből.
A valódi szerelem főként az emlékezet révén uralkodik rajtunk.
A nő olyan, mint a lant, amely csak annak szolgáltatja ki titkait, aki jól tud játszani rajta.
A hétköznapiságba fulladó élet, melyből hiányzik a véletlenek izgalma, idővel a legkalandosabb szellemet is kikezdi.
Az ember annak a századnak a gyermeke, amelyben született, s nem azé, amelyben eltemetik.
A nő nem remélt szenvedélye akkor is legyezgeti a férfi hiúságát, ha az asszony nem tetszik neki.
Hatalmas és kemény a nyomor nevelése - megannyi ostorcsapással osztogatja tanításait a nagy embereknek, akik mind megszenvedik gyermekségüket.
A "ma" nagy legény, de a "holnap" gyáva fickó, s megfutamodik a ma fogadkozásai elől.
A bíró ritkán követi visszafelé, egészen a forrásig a bűn és a szerencsétlenség eredetét. Csak a pusztító áradatot látja, s nem kutatja, ki tartotta kezében az edényt, amelyből az első csepp kicsordult.
A szenvedély nélküli ember, a tökéletes igaz ember: szörnyalak; angyal, akinek még nem nőttek szárnyai.