A jó kritika, még akkor is, ha kegyetlen, szakmai érvek alapján bírál. Ezért az alapállása az: én elfogadom azt, akit kritizálok. Ha ez nincs meg, akkor az nem kritika, hanem egy vélemény.
Minél kevesebb kultúrát fogyaszt az ember, annál inkább jellemző rá, hogy a képernyő előtt tölti az idejét. A buta ember és a tévénéző ember mintha egy halmaz lenne, és olyan botrányos témák hozzák lázba őket, mint a megcsalás és az anyjuk halálát zokogva mesélők.
Szerintem még mindig nem értjük itthon jól a siker-pénz-hitelesség kérdéskört. A lelke mélyén a mi kultúránk még mindig a belehaló művészt isteníti, csak az éhező, pszichiátriáról épp kikerült költőnek hiszi el, hogy igazat mond, miközben persze nem megy el a koncertjére, ha ezer felett van a jegyár. Aztán, amikor a művész tényleg belehal, akkor beindul a kulthenger.
Nem mindenkinek kötelező hátrányos helyzetűek segítését hivatásul vállalnia. De mindenkinek kötelező tudomást vennie hátrányos helyzetű embertársainkról. Ez az első lépés a szolidaritás felé.
Ahhoz, hogy jól segíthessünk, fontos, hogy a szegényekre ne problémagócként, hanem hozzánk hasonló emberekként tekintsünk, és tájékozódjunk helyzetük, igényeik, lehetőségeik felől. Ha tudomást veszünk a körülöttünk élő éhezőkről, idősekről, fogyatékosokról, rabokról, hajléktalanokról – igenis tettünk valamit.