A drámaírók nem azonosak a regényírókkal. Olyan műveket alkotnak, amelyeket előadni, értelmezni kell. Újraértelmezni korok szerint. Shakespeare lángeszét bizonyítja, hogy olyan szenzációs nyersanyagot hagyott ránk, amely valóban túléli az időt, kibírja a számtalan újraértelmezést, amelyeket hozzávágunk.

Hogy mit kell tenned, annak a kiderítésére néha az a legjobb módszer, ha azt teszed, amit nem kéne tenned.

Egy napon megszületünk. Egy napon meghalunk. Egy nap alatt megváltozhatunk. És egy nap alatt szerelmesek lehetünk. Minden megtörténhet egyetlen nap alatt.

Sose tudhatjuk, melyik a zsákutca, melyik az elágazás. Mint ahogy azt sem tudhatjuk, mikor változik meg az életünk. Csak akkor látjuk, amikor már megtörtént.

Akkor vagyok egyedül, ha egy másodpercre leállok, és elgondolkozom, hogy mit is érzek: otthon, a vacsoraasztalnál, ha anyu és apu éppen nem velem, hanem rólam beszélnek, vagy az iskolában, egy csomó mindenféle néppel, akik sose lettek igazán a barátaim.

Lehetek csak tizennyolc, de már látom, hogy a világ két részre oszlik: a cselekvőkre és a figyelőkre. Azokra, akiktől beindulnak a dolgok, és azokra, akik csak baktatnak utánuk.

A jazz a kiöregedett punkok zenéje.

Igazán szeretem a rajongóimat, ha egyesével találkozom velük. De amint csapatban vannak, kiütközik a csordaszellem, és elfelejtik, hogy én is csak ember vagyok, élő hús és csont, sérülékeny és megfélemlíthető.

Vannak a jó hírnél és szavahihetőségnél fontosabb dolgok is, amiket elveszíthet az ember.

Az érzelmek számtanában soha nem tudhatod előre, hogy az egyik ember hiánya mennyivel mélyebben érinthet, mint másé.

Mi történt velem? Hogy lett belőlem ez a két lábon járó önellentmondás? Emberekkel körülvéve egyedül érzem magam. Azt állítom, hogy nem vágyom másra, csak hogy normális lehessek, és mikor kóstolót kapok belőle, milyen is az, azt se tudom, mihez kezdjek vele. Már nem tudom, hogyan viselkednek a normális emberek.

Arra van szükségem, hogy újra és újra emlékeztessem magam a napok időlegességére, és hogy győzködjem magam: ha a tegnapot túl bírtam élni, a mát is túl fogom.

Néha magad hozod meg a döntéseidet, néha pedig egyszer csak megtörténnek veled.

Egy temetés kicsit olyan, mint maga a halál. Lehetnek kívánságaid, terveid, amit csak akarsz, de amikor eljön a napja, semmi beleszólásod nincs a dologba.

Ha elég ideig játszod meg magad, előbb-utóbb megy az magától is.